Az európai romák életét bemutató fotókiállítást nyitott meg Brüsszelben Járóka Lívia
Segíteni kell a romák munkához jutását, a különböző forrásokhoz, jogokhoz, javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésüket, hogy elkerüljük a társadalmi kirekesztődés veszélyét - hangsúlyozta Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő Brüsszelben, megnyitva azt a fotókiállítást, amelyet az EU-bizottság foglalkoztatási és szociális főigazgatósága szervezett az európai romák életéről.
Dátum: 2005-07-11 19:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:01.606648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Járóka beszédében üdvözölte mindazt, amit az Európai Bizottság tesz a társadalmi kirekesztés megszüntetéséért. Ám egyúttal megjegyezte, hogy a végrehajtott programokról, azok eredményeiről, hatásáról szóló információk módszeres beszerzése és dokumentálása legalább annyira fontos, mint a program maga. Éppen ezért rendkívül fontosnak mondta az újabb stratégiai tervek elkészítésénél az ellenőrző, értékelő jelentések komolyabb figyelembe vételét és hasznosítását.
"Ahhoz, hogy az Európai Unió tagállamai valóban közelebb jussanak a Lisszabonban meghatározott célokhoz, a romák valós integrációját is meg kell oldani, figyelembe véve azokat a tényeket, hogy Európában 10-15 millió roma él, és hogy a munkaképes romák hetven-nyolcvan százaléka hosszú távon munkanélküli" - szögezte le a képviselőnő. Egyben úgy vélte: a romák valóságos integrációjával kapcsolatos folyamatot jelentősen segítené az Európai Parlament és az Európai Bizottság munkájának még jobb összehangolása.
MTI - fideszfrakcio.hu