Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka-féle kirobbanó sikerpropaganda: kevesebb pénz kutatásra

A bruttó hazai termékhez viszonyítva csökkent tavaly a kutatás-fejlesztésre fordított kiadás. Magyarországon az állam - arányában -mintegy felét, a cégek pedig harmadát költik erre a célra uniós társainkhoz viszonyítva. A helyzet annak ellenére romlott, hogy "a vállalatok kutatásra fordított kiadásai emelkedtek a múlt évben - írja a Magyar Hírlap.


Dátum: 2005-07-12 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:06.446201, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly sem tudták követni a gazdaság növekedését Magyarország kutatás-fejlesztési kiadásai - derült ki a tegnap nyilvánosságra került statisztikákból. Ám most nem a vállalati szféra tehet a szomorú adatokról, hanem az állam. A szakértők szerint az idén már jobb lesz a helyzet. Múlt évben, amikor kiderült, hogy 2003-ban mindössze a hazai bruttó össztermék (GDP) 0,95 százalékának megfelelő összeget költöttek Magyarországon kutatás-fejlesztésre, még azt lehetett gondolni: egyszerűen a világgazdasági lassulás hatása ez is. A tegnap nyilvánosságra hozott 2004-es statisztikák mutatta borús képet azonban már nem lehet ezzel magyarázni.

Tavaly, amikor a gazdaság már vidáman, 4,2 százalékkal bővült, a tudás alapú társadalom és az ezzel járó magasabb életszínvonal legfontosabb mutatója - a GDP-hez viszonyított kutatás-fejlesztési ráfordítás - tovább csökkent. Még a rettentő alacsonynak ható 2003-as 0,95 százaléknál is kisebb, 0,88 százalék lett. (A kutatás-fejlesztésre fordított összegek persze nőttek - 175 milliárd forintról 179 milliárdra - ám nem olyan gyorsan, mint a GDP.)

A csökkenés okát igazából még a szakértők sem értik. Annyit lehet biztosan tudni: egyedül az állam kutatás-fejlesztésre fordított keretei csökkentek, méghozzá tíz százalékkal. Nem csoda, ha rögtön ki is tört a módszertani vita.

A kutatás-fejlesztésért felelős állami szervezet, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal tegnap közleményt adott ki, amelyben megkérdőjelezi a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatainak pontosságát. Boda Miklós elnök szerint ugyanis a statisztikusok nem vettek figyelembe tízmilliárd forintot a hivatal által kifizetett támogatások között, ami pedig 0,92 százalékosra "javítaná" a mutatót (amely persze még így is zsugorodást mutatna). "A hivatal soha még ennyi pénzt nem költött" - érvelt lapunknak az elnök. Tavaly ugyanis 22,5 milliárd forintot fizettek ki, zömében a 2001-ben és 2002-ben nyert pályázatokra, s elígérték a 35 milliárd forintos 2004-es keretet is (a tavalyi nyerteseknek zömében idén fizetnek).

Azt egyébként a KSH-összegzés vezetője, Janák Katalin is elismeri: még módosulhatnak az adatok, mivel két nagy adatszolgáltató is késve adta le a számait. Ám Boda Miklós fenntartásait - elmondása szerint - már a múlt héten megvizsgálták, s nem tudják respektálni. "Mi a bizonylatok alapján végezzük számításainkat, és hiába fizette ki azt az összeget a hivatal, ha a cégek még nem költötték el" - magyarázta lapunknak. A zsugorodás tényét azonban valószínűleg kénytelenek leszünk elfogadni, mivel Janák nem tartja valószínűnek, hogy a korrekciók után, akár a 2003-as arányt elérné a mutató.

Hogy mégsem tekintik katasztrofálisnak a kutatás-fejlesztés helyzetét a szakértők, egyetlen tényezőnek tudható be. Annak, hogy 2003 és 2004 között 23,3 százalékkal növelték e célú kiadásaikat a cégek, így már a 37 százalékát finanszírozták, de ez is messze van az uniós mutatóktól. Az EU állami támogatás átlagának (ez a GDP 0,7-0,8 százaléka) több mint a felét a magyar állam is hozza, viszont a cégek az unióban átlagos 1,2-1,3 GDP-arányos százalékhoz képest 2004-ben is csak 0,3 százalékot teljesítettek. És még ennek is örülni kell, mivel azok a cégek, amelyek 2002-ben és 2003-ban csak mímelve költöttek kutatás-fejlesztésre, tavaly újra értelmét látták a jövőbe való befektetésnek.

Forrás: Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek