Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Molnár okiratot is hamisított

Molnár László, az Orbán család vagyonát vizsgáló bizottság MSZP-s elnöke a Magyar Nemzet hétfői cikke nyomán elismerte, hogy a számviteli rend megsértése miatt jogerősen elítélték. A politikus ugyanakkor hallgatott egy másik jogerős ítéletéről, amelyben hatrendbeli közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt marasztalta el a Békés Megyei Bíróság.


Dátum: 2005-07-12 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40730
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:06.738892, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz összemossa a valóságot és a féligazságot, mivel a vizsgálóbizottság munkája során olyan szintre jutott, ami már zavarja a párt kommunikátorait, ezért megpróbálnak megfélemlíteni, és rendszeresen félretájékoztatják a közvéleményt - kezdte a magyarázkodást saját büntetőügyéről Molnár László (MSZP), az Orbán család körül vizsgálódó parlamenti bizottság elnöke.

A politikus elismerte, hogy a számviteli rend megsértése miatt korábban jogerősen pénzbüntetésre ítélték. Ezzel kapcsolatban a szocialista képviselő megjegyezte, hogy "ma sincs olyan gazdasági társaság, ahol ne lehetne megállapítani a számviteli fegyelem megsértését, feltehetően ez történt Sárazsadányban is". Molnár László egyébként, "hogy később ne kövessen el hasonló hibát", beiratkozott a közgazdasági egyetemre, és elvégezte annak jogi kiegészítő szakát is.

A képviselő szerint politikai támadás indult ellene a Magyar Nemzetben, ám ő ennek ellenére nem futamodik meg, és nincs oka lemondani a vizsgálóbizottság elnöki posztjáról, amely tisztséget egyébként nem is akarta elvállalni. A képviselő megjegyezte, hogy a 2002-es választások előtt "általánosságban" tájékoztatta a választókat büntetőügyeiről. Ugyanis ellene a számviteli szabályok megsértése mellett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt is eljárás folyt.

Sőt - amint az Deutsch Tamás (Fidesz) sajtótájékoztatóján kiderült - az első fokon eljáró bíróság ki is mondta bűnösségét e vádpontokban. A Békés Megyei Bíróság egy másik, másodfokon hozott, jogerős ítéletében, 1999. február 1-jén hat rendbeli közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt a Molnár László ellen első fokon hozott börtönbüntetést 300 ezer forint pénzbüntetésre enyhítette. Az MSZP-s bizottsági elnök felelőssége "formális, valójában nem realizálódott" lakásadásvételek kapcsán merült fel, amelyeknél az ingatlan-nyilvántartásokba átvezetett adatok nem a valóságot tükrözték.

Deutsch Tamás megdöbbentőnek nevezte az Orbán-bizottság elnökéről napvilágot látottakat, és egyebek mellett aziránt érdeklődött, hogy követett-e el más bűncselekményeket is az MSZP-s politikus. A fideszes képviselő szerint a szocialistáknak (Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, Hiller István pártelnöknek és Lendvai Ildikó frakcióvezetőnek) választ kellene adniuk arra vonatkozóan is, hogy jó döntésnek tartják-e Molnár bizottsági elnöki megbízását.

- Elfogadható-e az MSZP számára, a Gyurcsány Ferenc vezette kormány számára, hogy bűncselekmények elkövetése miatt bűnösnek kimondott országgyűlési képviselő legyen egy parlamenti vizsgálóbizottság elnöke? - tette fel a kérdést Deutsch. A politikus emlékeztetett: az MSZP-s képviselő előszeretettel kutakodik egyik képviselőtársa pénztárcájában, ezért megkérdezné tőle azt is, hogy 1999-ben Molnár és felesége hogyan tudott eltartani két gyermeket a bírósági vallomásában bevallott havi hetvenezer forintos jövedelemből. Az ellenzéki képviselő kiemelte, hogy a Molnár László ellen felhozott vagyon elleni, a gazdálkodás rendjét sértő és közbizalom elleni bűncselekmények mindegyikében "az elkövető akaratlagos magatartása szükséges".

Intellektuális közokirat-hamisítás. Miért nem említette meg sajtótájékoztatóján, hogy egy másik jogerős ítéletben is elmarasztalták? - kérdezte a Magyar Nemzet Molnár Lászlótól, aki válaszában kifejtette: - Más is volt ám itt, három ítélet volt, sok minden kimaradt, ez mind ugyanaz az ügy. A politikus elmondta, hogy a szocpolos lakások adásvételénél "megvan a számviteli fegyelem megsértése, megvan a hűtlen kezelés gyenge esete, és ott szerepel a közokirat-hamisítás is". Molnár hozzátette, esetében "intellektuális közokirat-hamisításról" volt szó, ami magyarázata szerint azt jelenti, "hozzájárul ahhoz, hogy a közhiteles nyilvántartásba az adatok és tények torzan kerüljenek".

Forrás: MNO

Kapcsolódó elemek