Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Modern rabszolgaságként ítélte el a prostitúciót a Vatikán

Modern rabszolgaságként ítélte el a prostitúciót a Vatikán, amely szerint a örömlányok szolgáltatásait igénybe vevőket is büntetéssel kellene elriasztani e cselekményektől. A vándorlók és úton lévők pápai tanácsa külön tanácskozást szentelt az utcalányok helyzetének június 20-21-én Vatikánvárosban, de csak hétfőn adott ki közleményt e fórumról, összegezve az ott megfogalmazottakat. A vatikáni értekezleten 19 európai ország püspöki konferenciájának képviselői vettek részt.


Dátum: 2005-07-12 12:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40739
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:09.439884, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pápai tanács dokumentuma szerint az egyháznak és intézményeinek, a világi mozgalmaknak és tömegtájékoztatási eszközöknek le kell leplezniük ezt a jelenséget, s küzdeniük kell a nők millióit megalázó helyzetbe taszító, évente több tucat milliárd dollárnyi forgalmat lebonyolító prostitúció ellen. Az utcanők sorait egyre inkább a fejlődő országokból érkezőkkel töltik fel az európai és más gazdag államokban.

A katolikus főpapok szerint az örömlányok szolgáltatásainak igénybe vevőit is üldözni és büntetni kell, nemcsak erkölcsileg, hanem büntetőjogilag is felelősségre kell vonni őket, segítve egyben "intim problémáik" megoldását is.

A vatikáni szakértők szerint a pénzért vett szex nem oldja meg azokat a problémákat, amelyeknek oka a magányosság, a frusztráltság és az igazi emberi kapcsolatok hiánya. Intő jelként idézték azokat az adatokat, amelyek szerint egyre több 16-24 éves fiatal veszi igénybe a kéjhölgyek szolgáltatásait.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek