Monacóban kedden trónra lép II. Albert herceg
Az új monacói uralkodó 1958. március 14-én született Monacóban, ő III. Rainer monacói nagyherceg és Gracia Patricia hercegnő (azaz Grace Kelly amerikai filmszínésznő) egyetlen fia. Éveken át politikatudományt tanult az Egyesült Államokban, majd New Yorkban a bankszakmát, Párizsban a vállalatvezetést tanulmányozta, 1981-ben pedig katonai kiképzésre vonult be a francia haditengerészethez.
Dátum: 2005-07-12 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:10.072188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezután főleg sportemberként hívta fel magára a figyelmet: az evezés, a vívás, a szörfözés és a cselgáncs mellett rali- és bobversenyzőként is megismerték a nevét. Calgary-ban az 1988-as téli olimpián ő volt az első olyan bobversenyző, aki tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is, majd még négy téli olimpián vett részt versenyzőként. Vezető tisztséget tölt be több nemzetközi szervezetben, így a Vöröskeresztben és a nemzetközi TV-fesztiválok rendezőbizottságában, illetve sportszövetségekben. Tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, valamint tiszteletbeli elnöke a Nemzetközi Öttusa Szövetségnek.
Albert nagy hódolója a női nemnek és nevét többször hozták összefüggésbe híres színésznőkkel és modellekkel, de még nőtlen. Apja halála után, 2005 július elején elismerte, hogy ő az apja egy Alexandre nevű 22 hónapos félvér kisfiúnak, aki egy francia-togói állampolgárságú légi utaskísérővel folytatott kapcsolatából született. E bejelentés után egy újságok arról is írtak, hogy az új uralkodó már a házasságra is gondol.
Ezt megelőzően azonban meg akarja reformálni a hercegséget, s beiktatása előtt úgy nyilatkozott, hogy "a morált, a tisztességet és az etikát központi kérdésként vetem fel kormányom, tanácsadóim és minden döntést hozó számára". Kijelentette: legfőbb törekvése, hogy senki ne tehessen többé egyenlőségjelet Monaco és a pénzmosás közé, ezenkívül átgondolja a banktitok kérdést is, amely szerinte nem állhat az etikai megfontolások útjába.
MTI Sajtóadatbank