Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budai polgármesterekkel találkozott Schmitt Pál

A közlekedés feltételeinek javítását, a lakótelepek helyzetének rendezését ígérte többek között megválasztása esetén Schmitt Pál, miután találkozott a budai kerületek polgármestereivel szerdán. A független főpolgármester-jelölt Nagy Gábor Tamással az I. kerület; Bencze B. Györggyel a II. kerület; Juhos Katalinnal a XI. kerület és Mitnyan Györggyel XII. kerületi vezetőkkel folytatott megbeszélésén az érintett kerületek problémáiról, fejlesztési elképzeléseiről tájékozódott.


Dátum: 2002-08-28 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3733
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:23.241443, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón elhangzott, hogy a négy kerület a főváros területének és lakóinak 20 százalékát adja. A főpolgármester-jelölt bejelentette: kezdeményezi a Panel Lakók Egyesületének létrehozását, amelyet érdekképviseleti szervezetként bevonnának a lakótelepi lakások felújításába. Ez a probléma a négy kerület közül, különösen a 160 ezer lakosú XI. kerületet érinti, és megoldása elodázhatatlan feladat - derült ki szavaiból. Schmitt Pál szólt arról is, hogy a négy budai kerület közlekedése az utóbbi években nemigen fejlődött.

A főpolgármester- jelölt elkerülhetetlennek tartja a 4-es metró megépítését. Szavai szerint 12 évig elhalasztani a város egyik fő ütőerének, közlekedési vonalának megépítését, nem sokat használt Budapestnek, sőt megakasztotta fejlődését. Hozzátette: ez idő alatt még mindig nem jelölték ki a pontos nyomvonalat, és arról is vita folyik, hogy a Műegyetem melyik oldalán menjen a metró.

Schmitt Pál szerint a 4-es metrónak a budaörsi virágpiacig kellene haladnia, illetve el kellene érnie Rákospalotáig. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy a 4-es metró ne csak a budapestiek közlekedését segítse, hanem az agglomerációból érkezőkét is. Véleménye szerint a jelenleg végállomásnak tervezett Bosnyák tér nem igazi gyűjtőközpont. Elképzelései között szerepel a budaörsi virágpiacnál egy nagy parkoló építése is.

Schmitt Pál kitért arra a tervére is, hogy Budán, az alsó rakparton és környékén sétáló utcát alakítanának ki. Úgy értékelte: az elmúlt időszakban láthatóan komoly fejlődés történt Buda közbiztonságában, a négy polgármester jelentős erőfeszítéseket tett ezen a téren. Példaként említette a veszélyeztetett helyeken térfigyelő kamerák elhelyezését.

Schmitt Pál az életminőség meghatározó elemének nevezte a környezetvédelem kérdését. Ezzel összefüggésben az I. kerületben az esztétikai környezet megóvását emelte ki. Hangsúlyozta: a Vár Magyarország történelmi központja, a legnagyobb vonzerővel bíró terület, ahová évente 6-8 millió turista látogat el. Hozzáfűzte: a II., a XI. és XII. kerületben jelentős zöld területek vannak, Budapest tüdejének megóvásához összefogásra van szükség.

Nagy Gábor Tamás, I. kerületi polgármester nagyon hasznosnak és informatívnak nevezte a találkozót. Hozzátette: várhatóan további tárgyalásokra, találkozókra lesz szükség az egyes kerületek problémáinak, ügyeinek részletes áttekintése érdekében.

MTI-fidesz.hu

Kapcsolódó elemek