Közvetítő tanácskozást hívott össze Basescu
Tanácskozásra hívta Traian Basescu román államelnök a parlament, a kormány és az alkotmánybíróság képviselőit kedd délutánra az államfői palotába, hogy közvetítsen a román hatalmi ágak között kialakult helyzetben.
Dátum: 2005-07-12 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40745
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:11.449472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bukaresti Cotroceni-palotában lévő államfői hivatal keddi sajtóközleménye szerint az államelnök délután öt órára meghívta hivatali székhelyére Nicolae Vacaroiut és Adrian Nastaset, a parlament két házának elnökeit, a parlamenti frakciók vezetőit, Calin Popescu Tariceanu miniszterelnököt, Bogdan Olteanut, a parlamenti kapcsolatokért felelős minisztert és az alkotmánybíróság tagjait.
Az idézett sajtóközlemény szerint az államfő azért kérte magához a hatalmi ágak képviselőit, hogy alkotmányos jogával élve közvetítsen közöttük, miután a román alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánított bizonyos cikkelyeket abból a törvénycsomagból, amelyért a kormány bizalmi szavazást kért és kapott a parlamenttől.
MTI - fideszfrakcio.hu