Europa Nostra-díj a mádi zsinagógának
Elnyerte az Europa Nostra díjat az 1795-ben épült, és évekig tartó rekonstrukció után tavaly megújulva átadott mádi zsinagóga - az elismerést kedden adta át Andrea H. Schuler, az Europa Nostra kulturális örökségvédő alapítvány ügyvezető elnöke.
Dátum: 2005-07-12 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:12.053444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kívül-belül megújult, megszépült zsinagóga felújítását 2001-ben kezdték el. Az épület helyreállításának 183 millió forintos költségét a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és a New York-i World Monuments Fund alapítvány fedezte.
Az Europa Nostra díjat "az elhagyott omladozó épület tudományosan megalapozott helyreállításáért, a gazdagon díszített zsinagógai tér rekonstrukciójáért" kapta az épület - hangzott el a díjátadáson.
A tokaj-hegyaljai településen ma már nincs zsidó hitközség, egyetlen zsidó család sem él itt, a holokausztot megelőzően számukat azonban több százra tették - mondta Galambos Imre polgármester.
A történészek szerint a XVII. század elején érkeztek zsidó családok Mádra, a XVIII. században hitközséget alapítottak, 1771-ben pedig már rabbi is volt az egyházközség élén.
Az 1795-ben épült, késő barokk, copf stílusú zsinagóga hazai műemlékeink között egyedülálló. Az építkezéshez szükséges köveket állítólag az asszonyok és a gyerekek hordták össze, mivel idegen kéz nem érinthette azokat. A településen később elemi iskola és jóhírű jesiva (fiúiskola) is működött, a holokauszt azonban mindent elsöpört.
Az épületben a miskolci Herman Ottó Múzeum zsidó történeti kiállítást rendezett be, és kulturális rendezvényeknek, kamarakoncerteknek is otthont ad a teljes rekonstrukción átesett zsinagóga, amelynek falán keddtől tábla emlékeztet arra, hogy az épület Europa Nostra díjas.
MTI - fideszfrakcio.hu