1999 és 2001 közt lett volna polgári kormány?
A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (MNYEOSZ) kedden több országos napilapban, hirdetésben megjelentetett hirdetésével kapcsolatban a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke rámutat: ha az Orbán-kormány négy éve alatt mindössze 17,8 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, azt jelenti, hogy az egyesület a polgári kormány által 1998-ban kifizetett nyugdíj-összegeket még nem számolja bele, 2002-ben a polgári kormány döntése alapján kifizetett összegeket pedig már nem számolja bele a növekedésbe.
Dátum: 2005-07-12 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:12.382930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fél oldalas újsághirdetés, mely az "Orbán beszél, a nyugdíjas számol" címet viseli, grafikonokkal szemlélteti mennyi volt a nyugdíjak egy főre jutó átlagos összege az Orbán-kormány idején 2001-ben, valamint a Gyurcsány-kormány idején 2005-ben.
"Orbán Viktor, amikor azt állította, hogy huszonkét százalékkal növelték a nyugdíjak vásárlóértékét, a 2002-es növekedésből magának tulajdonította azt a négy százalékos emelkedést is, ami már a Medgyessy-kormány érdeme volt" - olvasható a Népszabadság, a Magyar Hírlap, a Népszava és a Blikk országos napilapokban elhelyezett hirdetésben, mely úgy zárul: "Orbán Viktor is jobban tette volna, ha számol velünk".
Jankovics György, a MNYEOSZ elnöke az MTI-nek arra a kérdésre, hogy az egyesületnek honnan volt pénze a hirdetésekre, úgy válaszolt: "nekünk négyszázezer fős tagságunk van, erre a tagságra fogunk támaszkodni a források megteremtésében". Az igazság közreadása kortársaimnak ennyit megér - tette hozzá. Aszódi Pál, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke rámutat: az MSZP azt a statisztikát fogadja el, amit ő hamisít.
Elmondta, hogy Orbán Viktor olyan adatot közölt a múlt heti vitában - miszerint az Orbán-kormány ciklusa alatt 22,2 százalékkal növekedett a nyugdíjak vásárlóértéke - ami a KSH által készített adatokat tartalmazza, és amelyet a Medgyessy-Gyurcsány-kormány eddig soha nem vitatott.
Az a mondat, miszerint az Orbán-kormány négy éve alatt mindössze 17,8 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, arra vall, hogy az egyesület a polgári kormány által 1998-ban kifizetett nyugdíj-összegeket még nem számolja bele, 2002-ben a polgári kormány döntése alapján kifizetett összegeket pedig már nem számolja bele a növekedésbe. "Ez a fizetett politikai hirdetés tartalmában valótlan és megtévesztő" - jelentette ki.
MTI - fideszfrakcio.hu