Három jogerős ítélet Molnár ellen
A Fidesz frakcióvezető-helyettese felszólította Molnár Lászlót: tisztázza, hány alkalommal és milyen típusú bűncselekményeket követett el a múltban. Az "Orbán-bizottság" elnöke hazugságba keveredett" - szögezte le Répássy Róbert.
Dátum: 2005-07-12 18:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:14.464872, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy Molnár László, az "Orbán-bizottság" elnöke tegnap sajtótájékoztatót tartott, ahol beszámolt egy korábbi büntetőeljárásról, amely vele kapcsolatban zajlott. A szocialista politikust számviteli fegyelem megsértése bűncselekmény miatt marasztalták el. Közben világossá vált, hogy Molnár védekezése nem helytálló,ugyanis tegnap Deutsch Tamás sajtótájékoztatójából kiderült: Molnár Lászlót nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, kétrendbeli számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt, valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt ítélte el a békéscsabai bíróság. Az ítélet ellen Molnár nem fellebezett, így az jogerőre emelkedett.
Tegnap a Fidesz nyilvánosságra hozott egy másik, Molnárral kapcsolatos ítéletet is Eszerint a békéscsabai bíróság Molnárt hatrendbeli közokirathamisítás bűntette, és más búncselekmények miatt marasztalta el. Ezenfelül Molnár László a Magyar Nemzet keddi számában azt nyilakozta, hogy három ítélet szüleletett vele kapcsolatban.
Így kiderült, hogy nem egy, hanem összesen három ítélet született Molnár László, az Orbán-család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szocialista elnöke ellen. Répássy Róbert arra kérte Molnárt, hogy "mondjon egyszer igazat", hány büntetőeljárás folyt ellene, összesen hány bűncselekményt követett el, és közokirathamisítást is elkövetett, vagy "csak" magánokirat-hamisítást. "Milyen más bűncselekmények miatt ítélték még el?" - fűzte hozzá Répássy Róbert, aki idézett a békéscsabai bíróság másodfokú ítéletéből: a vádlott havi nettó jövedelme 30 ezer forint, amelyben szerepel a békéscsabai önkormányzat költségvetési bizottsága által folyósított tiszeteletdíj, és a Békés Megyei Területfejlesztési Integrációs Bizottság tiszteletdíja is. "Valóban havi 30 ezer forintból élt 1999-ben Molnár László?" - tette fel a kérdést a frakcióvezető-helyettes.
Forrás (kép és szöveg): N.G. - Fidesz Webszerkesztőség, 2005. július 12.