A vajdasági helyzet folyamatos figyelemmel kísérését ígérte a brit külügyminiszter
A vajdasági események folyamatosan napirenden vannak az Európai Unió (EU) Tanácsában, az unió elnöksége figyelemmel kíséri az ügyet - ígérte meg Jack Straw brit külügyminiszter az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi brüsszeli ülésén a brit elnökség külpolitikai terveit ismertetve.
Dátum: 2005-07-12 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40757
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:15.150691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP európai parlamenti delegációjának az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Straw ezt Tabajdi Csaba EP-képviselőnek, a magyar szocialista EP-delegáció vezetőjének arra a kérdésére válaszolva jelentette ki, hogy milyen lépéseket kíván tenni az EU-elnökség a vajdasági kisebbségek ellen elkövetett etnikai alapú erőszakos cselekmények megelőzése érdekében.
A brit külügyminisztert a Balkán jövőjéről és a vajdasági helyzetről a bizottsági ülésen Tabajdi Csaba kérdezte. Jack Straw válaszában elmondta, hogy az Európai Uniónak fokozott figyelemmel kell kísérni és kiemelten kell támogatni a Balkán stabilitásának megőrzését, a demokratizálódási folyamat továbbvitelét. Kijelentette, hogy a Nyugat-Balkán új fejezetet nyithat történelmében.
"Az EU-tagság lehetőség, amely mágnesként vonzza a Nyugat-Balkán országait a stabilitás és demokrácia útjára" - tette hozzá Straw a közlemény szerint.
Tabajdi Csaba szerint egyedül az európai integráció jelenthet megoldást az etnikai konfliktusokra a Nyugat-Balkánon. A magyar képviselő hangsúlyozta, hogy a vajdasági események folyamatos monitoringja, és Szerbia európai perspektívája együttesen erős kényszerítő erők Szerbia együttműködésére - fűzte hozzá a közlemény.
MTI - fideszfrakcio.hu