A sikerpropaganda ellenére a lakáspiac komoly nehézségekkel küzd
A kormányzati sikerpropagandával szemben a lakáspiac komoly nehézségekkel küzd, ami megjelenik az eladatlan új lakások több ezres számában, a fizetőképes kereslet hiányában és a visszaeső használtlakás-forgalomban is - állapította meg kedden Mádi László, a Fidesz gazdaságpolitikusa.
Dátum: 2005-07-12 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40758
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:15.478793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az adókedvezmény drasztikus korlátozása után, az idei évben megvonták a 400 ezer forintos áfa-visszatérítés lehetőségét, ami visszaveti az új lakások értékesítését. A használt lakások forgalmazásának legnagyobb gátja a szocialista kormány által öt millió forintra csökkentett hitelplafon rendkívül alacsony szintje, ami igazán nagy problémát a nehezebb anyagi helyzetben lévőknek okoz. A Fészekrakó program bejelentésekor még 100 ezer igénybevevőről volt szó, most azonban már a 10 ezret is sikerként hirdetik" - írta Mádi László az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában.
Mint hozzátette, "a panelprogram lényegében a polgári kormány intézkedéseinek folytatását ígéri, amelynek azonban nem tisztázott a költségvetési fedezete, ugyanis ezt a jövő évi büdzsé terhére ígérik".
"Hiányzik az átfogó és hosszú távú koncepció, amely nélkül a kormány kapkodó lépései nem adnak reális esélyt az emberek otthonteremtési problémáinak megoldására" - zárult a fideszes politikus közleménye.
Mádi László Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter keddi szavaira reagált. A miniszter a Nemzeti Lakásügyi Tanácsadó Testület ülését követően Budapesten azt mondta: a Fészekrakó program mind a négy eleme jól működik, a június közepi adatok alapján több mint 12 ezer szerződést kötöttek a program segítségével.
Kolber István elmondta, hogy Fészekrakó program keretében az állami kezességvállalás mellett felvett hitelekkel, a "félszocpol" kedvezményekkel, valamint a februárban megemelt szociálpolitikai lehetőséggel egyaránt élnek az érintettek. Június közepéig kezességvállalásra több mint 3 ezer, "félszocpolra" mintegy 5 ezer szerződést kötöttek, míg a megemelt "szocpolt" több mint négyezren vették igénybe.
A panelprogrammal kapcsolatban Kolber István elmondta, hogy az idei keret kétszerese az elmúlt négy évinek, és több újszerű elemmel egészült ki, például a panel plusz programmal, a költség csökkentésére irányuló fűtési szabályozás támogatásával.
MTI - fideszfrakcio.hu