Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biogázüzem épül Pálhalmán

Másfélmilliárd forintos beruházással biogáz-üzem épül Pálhalmán - közölte az MTI-vel a beruházást megvalósító Agrospeciál Kft. ügyvezető igazgatója. A saját erőből, pályázati pénzből és banki forrásból megvalósuló üzem évi 90 ezer tonna szerves trágyából, valamint egyéb szerves anyagból és hulladékból 4-5 ezer háztartás villamos energia ellátásához elegendő áramot állít majd elő. A beruházás költségei 8-10 év alatt térülnek meg - tette hozzá Kovács Tamás.


Dátum: 2005-07-13 08:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:17.979773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, a kft. évi 5 millió liter tejet adó, 700 férőhelyes tehenészeti-, és tizenhatezer hizottsertést kibocsátó sertéstelepén, valamint egy szomszédos mezőgazdasági szövetkezet sertéstelepén keletkezett trágya és hígtrágya feldolgozását, és a közben keletkező metán elégetését zárt technológiával végzik majd.

Az áramot gázmotorral fejlesztik, a keletkezett hőt pedig egyelőre saját mosodájában, továbbá a sertéstelep fűtésénél és klimatizálásánál hasznosítja a kft. - tette hozzá Kovács Tamás.

Az ügyvezető információja szerint a metán elégetésével jelentősen csökkenthető az üvegház-hatás. A biogáz-üzem öt év alatt mintegy 180 ezer tonna széndioxid kibocsátásától mentesíti majd a környezetet.

A keletkezett széndioxid megtakarítást az üvegház hatás csökkentése érdekében aláírt Kiotói egyezmény keretében, közös megvalósítási program alapján, 2008-2012 között Ausztria megvásárolja a kft.- től.

Ezt az tette lehetővé, hogy a szomszédos országnak 1990-hez képest 8 százalékkal kell csökkentenie 2012-ig a széndioxid szintet - közölte a kft. ügyvezetője.

Kovács Tamás hozzátette: miután a jövendő üzem környékén levő települések lakosai közül senki nem emelt kifogást a létesítmény megvalósítása ellen, várhatóan a jövő héten megkapják az építési engedélyt.

A kivitelezési munkák októberben kezdődnek meg és 8-9 hónap alatt fejeződnek be, majd féléves próbaüzem keretében "vizsgáznak" a technológiai és egyéb berendezések.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek