Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mégsem mond le a román kormány?

Valószínű, hogy a kormány mégsem nyújtja be lemondását és lehetséges, hogy az előrehozott választásokra sem kerül sor - jelentette be Calin Popescu-Tariceanu román miniszterelnök kedden, az államfői palotából távozva, ahol Traian Basescu államelnök közvetítő megbeszélésen látta vendégül a különböző hatalmi ágak képviselőit: a parlament házelnökeit és frakcióvezetőit, a kormányfőt, minisztereket, valamint az alkotmánybíróság tagjait.


Dátum: 2005-07-13 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:19.553754, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közvetítő megbeszélésről szólva Traian Basescu hangoztatta: bár a román alkotmánybíróság múlt heti döntése keresztül húzta a kormány és a parlament döntését az igazságügyi reformra vonatkozó jogszabály bizonyos szakaszai esetében, mégis lehet megoldást találni a kialakult helyzetre, feltéve, hogy megvan hozzá a szükséges politikai akarat.

Basescu ugyanakkor rámutatott: normális körülmények között az alkotmánybíróság döntésének kötelezőnek kellene lennie a parlamentre nézve, de ebben az esetben figyelembe kell venni mind az Európai Bizottsággal létrejött megállapodásokat, mind pedig a testület döntése nyomán kialakuló "főbenjáró politikai konfliktust". Az államfő éppen ezért olyan igazságügyi törvény megalkotását kérte, amely lehetővé teszi a reform megvalósítását, de nem áll ellentmondásban az alkotmánybíróság megkerülhetetlen és a törvények értelmében megkérdőjelezhetetlen, tehát kötelező módon tiszteletben tartandó döntésével.

Basescu úgy vélekedett, hogy valamennyi parlamenti frakció részéről nyitottságot tapasztalt olyan megoldás kimunkálására, amely biztosíthatja az igazságügyi reform folytatását. Hozzátette: az ő közvetítési kísérletéről a parlament szerdai ülésén mondhat véleményt. Akkor derül majd ki, hogy sikerült-e olyan megfogalmazást, olyan megoldást találni, amely nem mond ellent az alkotmánybíróság döntésének, és amelyet megszavaz a törvényhozás mindkét kamarájának együttes ülése. Ha az alkotmánybíróság által kifogásolt törvénycikkelyeket átszerkesztik, átfogalmazzák, a törvényt ismét a legfőbb bírói testület elé terjesztik annak megállapítására, hogy megfelel-e az alkotmányos követelményeknek. Hangsúlyozta: nem ír alá, nem hirdet ki olyan jogszabályt, amely nem tartja tiszteletben az alkotmánybíróság döntését.

Mindazonáltal Basescu politikailag korrektnek minősítette Calin Popescu-Tariceanu miniszterelnöknek azt a lépését, hogy az alkotmánybíróság döntése nyomán előállt helyzetben kilátásba helyezte kormánya lemondását.

Erre akkor kerülhetne sor, ha nem sikerülne kompromisszumos megoldást találni a testület döntésével kapcsolatosan felmerült kérdésekre - hangoztatták a konzultáción részt vevő politikusok. Popescu-Tariceanu kormányfő pedig megjegyezte: hajlandó elállni lemondási szándékától, ha sikerül áthidaló megoldást találni a felmerült ellentétekre.

Kozsokár Gábor, a kilenctagú román alkotmánybíróság magyar tagja - aki egyébként másik két társával együtt nem emelt alkotmányossági óvást a vitát kiváltó törvénycikkelyekkel szemben - kedd este az MTI-nek elmondta: meg lehet találni a kialakult helyzetet áthidaló megoldást, amelyről a bíróság legfeljebb egy héten belül véleményt alkothat.

Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is úgy nyilatkozott, hogy az RMDSZ parlamenti frakcióinak vezetői és szakemberei a többi parlamenti párt, elsősorban a koalíciós társak törvényhozási képviselőivel együtt nekilátnak a szükséges kompromisszumos megoldás kimunkálásának, hogy azt a szerda délutáni parlamenti plénum elé terjeszthessék.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek