Robbanószert találtak egy autóban Luton vasútállomásánál
Robbanószert találtak egy autóban a Londontól 50 kilométerrel északra fekvő Luton vasútállomásánál - jelentette kedden a BBC, de a brit rendőrség egyelőre nem erősítette meg a hírt.
Dátum: 2005-07-13 09:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40773
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:05:20.144712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség a nap folyamán korábban közölte, hogy a terrorellenes ügyosztály egységei lezárták a lutoni vasútállomás parkolóját, ahol egy olyan autót találtak, amelynek a tájékoztatás szerint "valószínűleg köze van" a múlt heti londoni merényletsorozathoz. A helyszínen végrehajtottak három ellenőrzött robbantást - tették hozzá. Luton mellett van a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér egyike.
MTI - fideszfrakcio.hu