Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megújult a vajtai Zichy kastély

Keresztény szabadidő- és konferencia központként működik a jövőben, s ismét régi szépségében pompázik a vajtai Zichy kastély; a felújított volt főúri lakot szerdán adták át új rendeltetésének. A 6.000 négyzetméter összterületű kastélyt és a hozzátartozó 45 hektáros parkot a kaliforniai központú Calvary-Golgota keresztény egyház által alapított kft. vásárolta meg, s azt vajtai gyülekezete használja majd.


Dátum: 2002-08-28 19:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3736
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:24.136064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ingatlan megvásárlására, valamint az épület felújítására hárommilliárd forintot költöttek. A felújítás első lépcsőjeként az épületet hozták rendbe, s megkezdték a park elöregedett, elburjánzott növényzetének kivágását, és helyettük újak telepítését. A kertépítést jövőre, korabeli dokumentumok alapján végezik el.

Az újjászületett kastély szeptembertől két szemeszterben előadásoknak, konferenciáknak ad otthont. A gyülekezet vezetői évente több száz vendégre számítanak. A felújítás révén nem csak Fejér megye egyik legszebb kastélya menekült meg az enyészettől, hanem a szabadidő és konferencia központ munkahelyeket is teremt Vajtán. A kastély építését 1923-ban kezdte meg Zichy Aladár. A főnemesi család feltehetően több nemzedéken át dédelgette az építés tervét, mivel az építtető a nagyapja által 100 esztendővel korábban Pollack Mihálytól megrendelt tervek alapján adott megbízást a munkákra Hável Lipót pesti vállalkozónak és Schmidt Miksa bécsi bútorgyárosnak.

A felépült kastély a korabeli arisztokrácia kedvelt helye volt.

MTI

Kapcsolódó elemek