Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tudják, merik, zsebre teszik: egy évet kapott az SZDSZ-es polgármester

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben elsőfokon bűnösnek találta, és egy éves börtönbüntetésre ítélte, a Pécsi Városi Bíróság Sásdnak az ügy miatt korábban lemondott SZDSZ-s polgármesterét - értesült a HavariaPress.


Dátum: 2005-07-13 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:23.946416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vád szerint a volt polgármester, Kovács Magdolna olyan építési perdokumentumokért fizetett ki pénzt, amelyek nem kerültek felhasználásra.

A másik vádpont szerint az elítélt városvezető több építési telket értékesített áron alul a baranyai városban, majd azok közül némelyiket, két évvel később százszoros áron vásárolta vissza, 24 milló forintos kárt okozva ezzel a városnak. A bíróság ítélete bűnösnek mondta ki a polgármestert az ellene felhozott vádakban, de a börtönbüntetés végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A ítélet ellen a vádlott védője fellebezést nyújtott be.

Forrás: HavariaPress

Kapcsolódó elemek