Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mikor kér bocsánatot Magyar?

Az Alkotmánybíróság döntése után az Oktatási Minisztérium vezetésének egyetlen elfogadható lépése maradt, ha nem akarja maradék hitelét is elveszíteni az emberek előtt. Bocsánatot kell kérniük az idei évben érettségiző fiataloktól, a diákok szüleitől és pedagógusaiktól.


Dátum: 2005-07-13 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:24.244372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bocsánatot kell kérniük, mert a tárca mulasztásai miatt sem az érettségi vizsga biztonságos lebonyolítását nem tudták biztosítani, sem azt, hogy igazságos, az Alkotmányban foglalt esélyegyenlőség elvének megfelelő versenyben dőljön el az, kik tanulhatnak majd az egyetemeken és a főiskolákon.

Az Alkotmánybíróság döntése ugyanis egyértelmű. E szerint "a Kormány az érettségi és a felsőoktatási intézménybe történő felvétel új rendszerének bevezetésekor elmulasztotta olyan szabályoknak a megalkotását, amelyek megfelelően biztosítják, hogy a különböző években érettségizettek - az érettségi évétől függetlenül - azonos eséllyel nyerhessenek felvételt a kívánt felsőoktatási intézménybe, így nem tett eleget az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdéséből fakadó kötelezettségének."

A döntés indoklásában az Alkotmánybíróság kifejti: "Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az új típusú érettségi és felvételi rendszer megalkotása és bevezetése során a jogalkotó elmulasztotta azt a kötelezettségét, hogy a jogszabályok megalkotásakor a kellő körültekintéssel járjon el, mivel egyrészt az új rendszer bevezetésének módja, másrészt az érettségi eredmény felvételi pontszámmá történő átszámításának részletszabályai következtében hátrányba kerülhetnek (vagyis esetlegesen kevesebb eséllyel juthatnak be a kívánt felsőoktatási intézménybe) azok, akik 2005-től, az új rendszerben érettségiznek, szemben azokkal, akik a régi rendszerben érettségiztek.

(...) A jogalkotó a szabályozás megalkotásakor nem tett eleget az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdéséből fakadó azon kötelezettségének, hogy az esélyegyenlőtlenséget kiküszöbölő intézkedéseket hozzon, hanem ezzel ellentétben, olyan szabályokat alkotott, amelyek esélyegyenlőtlenségi helyzetet teremthetnek."

Legyen vége az önfelmentő magyarázkodásnak, a mellébeszélésnek, a félrevezetésnek! Ebben a helyzetben az egyetlen morálisan elfogadható lépés az azonnali, magyarázkodás nélküli bocsánatkérés.

Budapest, 2005. július 13.

Sió László

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Oktatási Műhely

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek