150 millió forint közpénz kampányra: miért?
A Fidesz írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz, hogy megtudja, miért került rendezvényenként egymillió forintba a Száz lépés program országos körútja - közölte Dobó László fideszes országgyűlési képviselő az MTI-vel szerdán.
Dátum: 2005-07-13 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40788
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:24.515137, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Úgy gondoljuk, hogy rendezvényenként egymillió forintot, összességében nettó 150 millió forintot közpénzből kampányolásra, arra, hogy a kormány a bizonyítványát magyarázza, ma Magyarországon ilyen gazdasági és közállapotok mellett nem lehet elkölteni" - mondta Dobó László.
Közölte: a Fidesz úgy látja, hogy Gyurcsány Ferenc és miniszterei feladták a kormányzást, és már csak "kampányolásra futja". "Igaz, ott bő lére vannak eresztve", mert a Száz lépés programját rendezvényenként egymillió forintért ismertették az emberekkel.
Dobó László szerint ezeken a rendezvényeken azt mondták el, hogy "szerintük milyen igazságtalan az a Magyarország, amit immáron több mint három éve kormányoznak".
A Fidesz úgy látja: "tényleg igazságtalan" az, hogy miközben munkahelyek ezrei szűnnek meg, romokban az egészségügy, tragikus az államháztartás állapota, akkor a kormány "rendezvényenként egymillió forintért, gyér számú közönség előtt magyarázhatja, hogy miért halad hátrafelé az ország" - mondta a politikus. Hozzátette: a kormány kampányát meghallgató kispénzű nyugdíjasok is kíváncsiak arra, hogy mire költött a kormány rendezvényenként egymillió forintot.
MTI - fideszfrakcio.hu