Visszatartja a vállalkozások EU-pénzét a Gyurcsány-kormány
Magyarországon ma átlagosan 8 hónapig tart a pályázatok elbírálása: a döntésig 134 nap, a szerződés megkötéséig további 109 nap. Ez átlagosan 243 nap, 8 hónap - s még ennél az átlagnál is lassabban dönt az FVM és a GKM. Egy kormányhatározat értelmében a pályázóknak 3-4 hónap alatt a szerződés birtokában kellene lenniük - mutatott rá Pelczné Gáll Ildikó és Nógrádi Zoltán mai sajtótájékoztatóján. Zsebrádióban a sajtótájékoztató hanganyaga.
Dátum: 2005-07-13 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40794
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:26.290090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2004 és 2006 között európai uniós pályázatokon elnyerhető támogatásoknak eddig csupán a 3,12 százalékát, 21,1 milliárd forintot fizetett ki a nyerteseknek a kormány - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Pelczné Gáll Ildikó. A Fidesz alelnöke hozzátette: "a kifizetések kívánatos mértékének ma már 50 százalék körül kellene lenni, de a 30 százalék körüli mértéknek is örülnénk". Pelczné Gáll Ildikó közölte: információik szerint a
környezetvédelmi pályázatok közül eddig egyetlen esetben fizették ki a pénzt, 11,6 millió forintot.
A gazdasági versenyképességet erősítő pályázatoknál és az agrárpályázatoknál is hasonlóan rossz a helyzet: előbbinél összesen 1,4 milliárd forintot, utóbbinál a beérkezett 5700 pályázatból négyet fizettek ki. Az alelnök rámutatott: az ilyen nagyfokú lemaradás előre vetíti azt, hogy a 2007-as és a 2008-as költségvetést erősen meg fogja terhelni az elmaradt kifizetés. "Lehet, hogy felborul a költségvetés egyensúlya" - mondta a politikus. Pelczné Gáll Ildikó kiemelte a pályázatokkal kapcsolatos információk ellentmondásosságát, hiányosságait. Az átlagosan 280 napos elbírálási-szerződéskötési idő túl hosszú, és ez csökkenti a vállalkozók pályázási kedvét.
Nógrádi Zoltán, a Fidesz-frakció integrációs kabinetjének tagja elmondta: erős kritikával illetik a kormányt amiatt is, hogy nem szolgáltatnak megfelelő információt az eddig kifizetett vagy elbírált pályázatokról. Ennek a cégek látják leginkább kárát, s egyre kevesebb a pályázó.
2006-tól költségvetési gondokat okozhat a csúszás
Idén márciusig 126,6 milliárd forint érkezett az EU-tól a Magyar Államkincstárhoz, aminek jelentős részét a kormány vélhetően a központi költségvetés lyukainak betömésére használja. Ha ugyanis már elnyert összeget nem fizet ki a kormány, az már megjelenik a költségvetésben, de azzal nem a kormány gazdálkodhat. Az el nem nyert, és ezért kifizetetlen támogatásokat pedig sehova nem lehetne számítani. Rámutatott, "a magyar intézményrendszer, (...) a bonyolult eljárási rendek, az ezzel összefüggő törvényi szabályozások (...) egyértelműen az EU-források hatékony felhasználása ellen szólnak. Mindez együtt komoly politikai és költségvetési gondot is okozhat".
Átlagosan 8 hónapig tart a pályázatok elbírálása, a döntésig 134 nap, majd a szerződés megkötéséig további 109 nap. Ez összességében átlagosan 243 nap, ami 8 hónapos, s még ennél az átlagnál is lassabban dönt az FVM és a GKM. Holott a kormány maga által hozott határozata értelmében a pályázóknak 3-4 hónap alatt a szerződés birtokában kellene lenniük.
Pelczné Gáll Ildikó kifejezte abbéli reményét is, hogy a kormány nem a 2006-os kampányra tartja vissza a pénzek kifizetését.
MTI - fideszfrakcio.hu