A Fidesz a kétfordulós választási rendszer mellett áll
A Fidesz a kétfordulós választási rendszer mellett áll - közölte Salamon László fideszes képviselő, a kisebb parlamentről folytatott négypárti egyeztetés újabb fordulóját követően, szerdán.
Dátum: 2005-07-13 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:27.823166, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus elmondta: bár úgy látják, hogy a kétpólusú politikai rendszer kialakulása elkerülhetetlen, és az ország a kétpártrendszer irányába halad, ez egy olyan objektív folyamat, amibe eddig a politika nem avatkozott bele.
Ha azonban a jelenlegi kétfordulós rendszert egyfordulóssá tennék, akkor az egy "voluntarista, mechanikus" beavatkozás lenne, és adminisztratív választójogi eszközökkel erősítené ezt a folyamatot. Ezzel a Fidesz nem ért egyet - tette hozzá.
Mint mondta, a Fidesz azért is fontosnak tartja a kétfordulós rendszer fenntartását, mert "méltatlan vádak fogalmazódtak már meg a nagy pártokkal, és így a Fidesszel szemben is, hogy a kétpártrendszert erőltetnék".
Salamon László kifejtette: a kétfordulós rendszer biztosítja a választópolgárok másodlagos preferenciáját, tehát annak a lehetőségét, hogy ha az első fordulóban nem az ő jelöltjük szerzett mandátumot, a második fordulóban szavazhassanak másra. Ez a megszerzett mandátumoknak a legitimációját is erősítené, mert a kétfordulós rendszerben lényegesen magasabb szavazataránnyal lehet mandátumot szerezni, mint egyfordulósban, ahol a relatív többség már elég a mandátum megszerzéséhez - részletezte a képviselő.
MTI - fideszfrakcio.hu