Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért tagadja el Gyurcsány az Orbán-kormány eredményeit?

Bár a Gyurcsány- kormány nem ismeri el, hogy a polgári kormányzás idején a nyugdíjak mértéke nagyobb mértékben nőtt, mint a mostani kormányzás alatt, a hivatalos statisztikai adatok ezt bizonyítják - mondta Halász János az MTI-nek szerdán.


Dátum: 2005-07-13 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:28.114237, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mostani kormánnyal ellentétben, az Orbán-kormány gondoskodott arról is, hogy 2002-ben a nyugdíjak emelésének legyen fedezete. Az igaz, hogy ez a juttatás már a Medgyessy-kormány időszakában jutott el az érintettekhez - mondta a Fidesz-frakció szóvivője.

"Ne könyveljék rossz helyre, ne tagadják el ezt az eredményt" - mondta Halász János.

A költségvetés helyzetével kapcsolatban a politikus kifejtette: "nagy gondot jelent, hogy a költségvetés hiánya már az év közepére elérte az év végre tervezettet". Úgy vélekedett: a magyar polgároknak sokba fog kerülni az államháztartás egyensúlyának biztosítása. "A kormány az embereken fog spórolni" - mondta.

A politikus közölte: nagy baj lehet, hiszen a kormány nem biztosítja az őszi béremelések fedezetét az önkormányzatoknak, nem ad kompenzációt a közintézményeknek a gázáremelés miatt, a gazdák nem kapják meg időben a pénzüket, és az áfa-visszatartás sem szűnik meg.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek