Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dzurindával ellentétben Csáky üdvözli Paroubek felvetését

Csáky Pál szlovák miniszterelnök-helyettes ellenkezően ítéli meg a kollektív bűnösséget, mint miniszterelnöke, Mikulás Dzurinda, aki a cseh kormányfő, Jiri Paroubek felvetésére reagálva mereven ragaszkodott a kollektív bűnösség elve alapján ítélkező Benes-dekrétumok érinthetetlenségéhez.


Dátum: 2005-07-13 17:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40801
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:28.405200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Paroubek a napokban felvetette, hogy Prága részéről a második világháborút követő sérelmeket valamilyen gesztussal orvosolni illenék, legalább azon meghurcolt szudétanémetek esetében, akik a háború alatt antifasiszta magatartást tanúsítottak. Jelezte: a kérdésről szerdán, a visegrádi országok miniszterelnökeinek budapesti találkozóján is beszélni akar Dzurindával.

A cseh miniszterelnök csak a szudétanémet antifasisztákra gondolt, és nem tett említést arról, hogy az egykori Csehszlovákia utódállamában, Szlovákiában több mint félmillió magyar él, akiknek nevében a Dzurinda-kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, Bugár Béla a közelmúltban "egyfajta jelképes kárpótlás és bocsánatkérés" igényéről szólt, és ezzel nagy visszatetszést keltett Szlovákiában.

Bugár hangsúlyozta, hogy az egykori csehszlovák elnöknek, Eduard Benesnek a szlovákiai magyarok meghurcolását törvényesítő, a kollektív bűnösség elvére alapozó dekrétumai nyomán szlovákiai magyarok százezreit érte máig jóvátétel nélkül marad jogi, anyagi és erkölcsi sérelem. Emlékeztetett rá, hogy a szlovák parlament a dekrétumok nyomán Szlovákiából a háború után kitelepített kárpáti németektől, nemkülönben a háború alatt haláltáborokba hurcolt szlovákiai zsidóktól már több mint egy évtizede bocsánatot kért és azóta kárpótlásuk ügyében is megoldást talált, ellenben a szlovákiai magyarokat a hivatalos szlovák politika mindmáig még csak bocsánatkérésre sem méltatta.

A cseh kormányfő felvetésére reagálva Dzurinda kedden azt mondta: Prága tegye amit jónak lát, Pozsonyt ez nem érinti, a Benes-dekrétumokat Szlovákiai érinthetetlennek tartja.

Dzurinda helyettese, a szerdán megszólaló Csáky a SITA hírügynökség kérdésére válaszolva helyeselte Prága szándékát, és annak a véleményének adott hangot, hogy minden Európai Unióban élő demokrata köteles megérteni: egyetlen államnak sincs joga ahhoz, hogy a kollektív bűnösség elve alapján saját állampolgárai ellen tegyen megtorló lépéseket, s tegye ezt csupán azért, mert a történelem során egy másik állammal problémai voltak.

Csáky meggyőződése szerint Paroubek államférfihoz méltó elhatározásának példája nyomán Szlovákiában is sikerül megtalálni a probléma megoldásának módját.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek