A MÁV 22,4 milliárd forint hitelt vesz fel két banktól
A MÁV Rt. 22,4 milliárd forint értékben állami kezességvállalással biztosított hitelkeret szerződést köt a Kereskedelmi és Hitelbankkal (K and H), valamint a Magyar Külkereskedelmi Bankkal (MKB), miután szerdán a vasúttársaság kihirdette az ezzel kapcsolatban kiírt közbeszerzési pályázat eredményét.
Dátum: 2005-07-13 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40802
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:28.705233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A MÁV Rt. közleménye szerint a fennmaradó 4,8 milliárd forintos részajánlatra vonatkozó pályázatot eredménytelennek nyilvánították.
A Kereskedelmi és Hitelbank 7,6 milliárd forint, a Magyar Külkereskedelmi Bank 14,8 milliárd forint hitelt folyósít a MÁV-nak.
A hitel felhasználására a MÁV Rt. működési hiányának felmerülése alapján folyamatosan kerül sor. A hitelszerződések a MÁV Rt. működési célú forrásszükségletének időarányos részét biztosítják.
A hitelkeret annak a 30 milliárd forint értékű rövidlejáratú, saját kockázatra tervezett hitelnek része, amellyel kapcsolatosan még 2005. április 26-án indított a vasúttársaság gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárást. Ezt a KDB Bank (Magyarország) Rt. nyerte meg, amellyel a 30 milliárd forintos hiteligényből 2,8 milliárd forintra a vasúttársaság már június 23-án hitelszerződést kötött.
A MÁV Rt. a fennmaradó 27,2 milliárd forintos hitel biztosítása érdekében rendkívüli sürgősséggel hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési pályázatot írt ki.
A MÁV Rt. közleménye utal arra, hogy egy korábbi döntése értelmében a kormány a MÁV Rt. 30 milliárd forint értékű külső forrásbevonásához készfizető kezességet vállal, amelyet a MÁV a kiírt hitelek mögé biztosítéknak ajánlott fel.
Ennek köszönhetően a MÁV Rt. az államtól származó forrásokat határidőre megkapja, s adójellegű fizetési kötelezettségeit határidőre teljesítheti - ismerteti a vasúttársaság közleménye.
MTI - fideszfrakcio.hu