Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Londoni szakértő: "rendkívül súlyos" fejlemény, hogy brit állampolgárok a merénylők

"Rendkívül súlyos" fejleménynek nevezte az egyik vezető londoni biztonságpolitikai szakértő, hogy a múlt heti londoni merényletsorozatot - mint a hét közepére a rendőrségi vizsgálatból kiderült - nem külföldről érkezett, hanem Nagy-Britanniában felnőtt merénylők hajtották végre.


Dátum: 2005-07-13 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:29.328802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rime Allaf, a Királyi Külügyi Intézet (RIIA) - a legnagyobb londoni külpolitikai elemző- és kutatóközpont - közel-keleti kutatási programjának helyettes vezetője az MTI kérdésére - miszerint mi a jelentősége a merénylők brit állampolgárságának - szerdán azt mondta: "szélsőséges mértékben aggasztó", hogy liberális nyugati demokráciákban nevelkedett embereket agymosással meg tudnak győzni arról, hogy csatlakozzanak egy globális hadjárathoz, amelyről elhitetik velük, hogy a vallásuk nevében folyik.

Rime Allaf emlékeztetett arra, hogy a 2001. szeptember 11-i amerikai merényletek elkövetői külföldről érkeztek, és a többi esetben is "utazó" terroristákról volt szó; most történt meg első ízben, hogy (nyugaton) "hazai nevelésű" terroristák léptek akcióba.

A RIIA szakértője szerint e jelenségre nem megfelelő válasz a terrortámadásokra adott, jelenleg használatos módszerkészlet, vagyis a határellenőrzés szigorítása vagy a külföldi menedékkérők hatékonyabb szűrése.

Az a tény, hogy az elkövetők teljesen normális életet éltek - gyermekeket neveltek, diákok voltak, krikettmérkőzésekre, futballmeccsekre jártak -, és a brit terrorelhárítás nem figyelt fel rájuk, teljesen lehetetlenné teszi annak megállapítását, hogy hányan készülnek még hasonló terrortámadásra - mondta a szakértő. Rime Allaf - utalva arra, hogy Lord John Stevens, a Scotland Yard előző főparancsnoka a minap háromezerre tette a terrorista kiképzésen átesett brit állampolgárok számát - azt mondta: a terroristajelöltek száma "ugyanúgy lehet harminc, vagy háromszáz, mint háromezer".

Arra a kérdésre, hogy a londoni merényletek tetteseit a szeptember 11-ért is felelősnek tartott al-Kaida toborozhatta-e, Rime Allaf azt mondta: az al-Kaida nem az a szerveződés, amelynek sokan gondolják, mára jóval inkább olyan címkévé vált, amelyet az egyes terrorszervezetek magukra tűznek, kifejezendő az általuk követett ideológiát.

Sok terrorista sejt az al-Kaida tagjának deklarálja magát, még jóval azelőtt, hogy valójában tagjává válna e hálózatnak - mondta. Allaf szerint erre példa az Irakban tevékenykedő Abu Muszab az-Zarkávi, aki régóta az al-Kaida tagjának mondja magát, jóllehet az al-Kaida ezt egészen a legutóbbi időkig nem erősítette meg, csak akkor, amikor néhány hete Ajman az-Zavahiri, Oszama bin Laden helyettese személyesen minősítette "az al-Kaida iraki hercegének" Zarkávit.

Az al-Kaida nem egyetlen szervezet, hanem egymástól függetlenül tenyésző sejtek sokasága, és ezért különösen nehéz felderíteni toborzási módszereit - mondta a Királyi Külügyi Intézet térségi kutatója.

Rime Allaf szerint különösen aggasztó az is, hogy a globális terror ideológiája nem magyarázható csak az iraki háborús részvétellel, annál jóval mélyebben gyökerezik, és ha Nagy-Britannia akár holnap kivonná összes katonáját Irakból, nagyon sokan a világban változatlanul úgy gondolnák, hogy folytatniuk kell a globális háborút.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek