Az SZDSZ-es vállalkozó más: vermutja áfája alacsonyabb - haszna magasabb?
Czikora András nyugalmazott dandártábornok szerint, a törvényes előírások szerint folytatták le az eljárásokat a Zwack Rt.-féle vermutok alacsonyabb áfakörbe való besorolása ügyében. Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő, a Zwack-vizsgálóbizottság elnöke kifogásolta, hogy más gyártóknál a vámhatóság egységes szakmai vélemény alapján átsorolta a vermut terméket a magasabb jövedéki adót jelentő vámtarifa-szám alá, a Zwack Rt.-nél viszont nem.
Dátum: 2005-07-13 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:31.149186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vám és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnokságát korábban vezető Czikora András az Országgyűlés Zwack-vizsgálóbizottságának szerdai ülésén a törvényes előírások szerint folytatták le az eljárásokat az ügyben. Az illetékes vámhivatal szakmailag megalapozottan döntött - állította a nyugalmazott vezető. (Egy korábbi meghallgatáson Arnold Mihály, aki 1992-től 2003-ig volt a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka elmondta a 16-os számú vámhivatal kezdeményezésére, normál adóügyi vizsgálat történt. A vizsgálat során felvetődtek olyan tarifális, szakmai kérdések, amely kérdésekre a vámhivatalnak kellett választ adnia - mondta. A VPOP - tette hozzá - jogi iránymutatást kért a pénzügyminisztériumtól, hogy a vizsgált Zwack Unicum Rt. terméke esetében mi legyen a termék vámtarifaszáma. A pénzügyminisztérium a VPOP Vegyvizsgáló Intézetének javaslata ellenére más vámtarifaszám besorolást javasolt.)
Font Sándor fideszes országgyűlési képviselő a vizsgálóbizottság elnöke kifogásolta, hogy más gyártóknál a vámhatóság egységes szakmai vélemény alapján átsorolta a vermut terméket a magasabb jövedéki adót jelentő vámtarifa-szám alá, a Zwack Rt.-nél viszont nem. Indokoltnak találta, hogy a bizottság foglalkozzon ezzel a másik két átsorolt céggel is. Szerinte csak így állapítható meg az eljárásbeli különbség oka. Kóródi Mária (SZDSZ) a vizsgálóbizottság alelnöke ezzel nem értett egyet, hangsúlyozta, hogy mandátumuk a Zwack Rt.-vel kapcsolatos vizsgálatra szól.
Horváth Zsolt fideszes vizsgálóbizottság tag rámutatott, a kormánypárti képviselők mindent megtesznek azért, hogy a bizottság ne foglalkozzon az ügy szélesebb összefüggéseivel. A Zwack ügyben csak úgy lehet eligazodni, ha össze lehet hasonlítani az egyes cégekkel kapcsolatos eljárásokat - mondta.
Vita volt a vizsgáló bizottság elnöke és alelnöke között a testület további munkáját illetően is. Font Sándor azt javasolta, hogy a jövő héten kedden összegezzék az eddigi tapasztalatokat, döntsenek a további szükséges meghallgatásokról. Az SZDSZ-es Kóródi Mária azt képviselte, hogy a felkért szakértők készítsenek el az eddigiek alapján összefoglalót, s a következő ülést - ezt megvitatva - augusztus közepén tartsák meg.
Az elnök arra figyelmeztetett, hogy éppen a kormánypártok jelöltek ki a bizottságnak rövid, három hónapos mandátumot, és ebbe nem fér bele, hogy augusztus közepéig ne dolgozzanak. Ezért szükségesnek tartotta a jövő heti ülést. Kifejezte: bízik abban, hogy a kormánypártiak is részt vesznek majd a jövő heti ülésen.
MTI - fideszfrakcio.hu