Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lapjelentés szerint a brit rendőrség azonosította a robbantások értelmi szerzőjét

A brit rendőrségnek sikerült azonosítania a múlt heti robbantások értelmi szerzőjét - jelentette a csütörtöki The Times meg nem nevezett biztonsági forrásokra hivatkozva.


Dátum: 2005-07-14 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:33.197677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tekintélyes lap szerint az illető egy harmincas éveiben járó pakisztáni származású, de Nagy-Britanniában született férfi, aki júniusban érkezett egy brit kikötőbe, s múlt szerdán, egy nappal a merényletek előtt távozott. Járt Leedsben, az öngyilkos merénylők lakóhelyén, nagy valószínűséggel ő tanította meg őket arra, hogyan hozzák működésbe hátizsákba tett pokolgépeiket, és ki is jelölte a londoni földalattiban lévő három célpontot.

A meg nem nevezett férfi feltételezhetően részt vett korábbi terrorista múveletekben is, és kapcsolatban áll az Al-Kaida terrorista szervezet Egyesült Államokban élő követőivel.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek