A jövő elkezdődött

A bolsi mindig nagyot mond. Ismeri a dörgést. Igazi átváltozó művész. Ha kell, szocialistább a szocialistánál; ha kell, tökösebb a tőkésnél; ha kell, demokratább a demokratánál. Képtelen viszont felfogni, hogy végérvényesen lejárt az ő ideje. (Gy. Nemecsek László írása a Fidesz XIII. kongresszusára)

Dátum: 2002-02-05 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=83
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:17:06.980035, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Nemecsek áruló...

Nemecsek áruló, hirdeti egy pesti graffiti. Aláírás gyanánt pedig ennyi áll csupán: Geréb.

Egyszóval Nemecsek áruló, üzeni nekünk Geréb. Pontosabban Geréb nevében valaki. Valaki, aki a Pál utca környékén a málló vakolatra pingálta azt, amiről épelméjű nyelven oly nehéz beszélni. Aki megértett valamit napjaink egyik bájos, sajtóban zajló szerepjátékából. Abból a pállott szagú őrületből, amihez lassan mégiscsak hozzászokik, vagy inkább csak hozzáedződik az ember. Abból a nyúlós és ragacsos szájmuzsikából, ami minden nap megpróbálja belénk fojtani a szót. Ami minden nap szájára vesz és benyálaz a környezetünkben valamit vagy valakit undokul. És ez a valami bizony mondom, minden nap felbugyborékol, akár a leírhatatlan szagú és leírhatatlan állagú szenny az eldugult lefolyóból. És ott buzog és ott habzik körülöttünk apadhatatlanul.

Ne higgyük, hogy valaha is megunják. Ez így fog menni, barátaim. Így, egészen a választásokig, és tovább...

Miként így volt ez 1998 előtt is, sőt.

Dugulás. Elhárítás...

Bevallom, nem szívelem a falfirkákat. Mert igaz ugyan, hogy Jézus szeret téged, de azt már nemigen szereti, ha ezt minduntalan a házfalakra firkálod egy festéksprayvel.

A nemecsekes graffiti névtelen szerzőjét mégis elismerés illeti. Mert megértett valamit. Megértett, és a világ tudtára adott valamit, amitől az embernek olykor sírni volna kedve. Vagy röhögni ezen az egészen.

Ilyenkor mégis talán az a legjobb, ha leveszünk egy régi könyvet a polcról, és belelapozva inkább elmélázunk csendesen.

"...Nem emlékszem már pontosan arra, hogy miről beszélt. Az akkori időkben olyan érthetetlen nyelven, olyan idegen, sohasem hallott szavakkal, laboratóriumi kifejezésekkel, izzadt, könyvekből előverejtékezett, nedveskezű, feketeinges jelzőkkel beszéltek az ország vezérei, hogy manapság sem lehet rájönni, tulajdonképpen mit is akartak."

Milyen ismerős életérzés. És milyen pontos látlelet. Egy korról, egy beszédmódról. Egy különleges embertípusról.

Krúdy Gyula festette le így többek között azt a pesti zsurnalisztát, aki Kun Béla néven vált hírhedetté a XX. század magyar történelmében. A bolsi. Ez a címe az írásnak. Ilyen egyszerűen. Mert bizony ilyen egyszerű ez.

Édes Istenem, és milyen bonyolult mégis. Mert hát kik is voltak valójában a bolsik? Azt gondolnánk, hogy ők azért lettek bolsevikok, mert ők lettek volna többen, a mensevikek meg azért, mert ők meg kevesebben. Ez így csakugyan logikus lenne. Mondhatni: tiszta sor. Csakhogy a bolsik nem onnan kapták a nevüket, hogy csakugyan többen voltak, hanem onnan, hogy mindig a többség nevében jártatták szájnak nevezett testnyílásukat. A többiek ezért hiába voltak többen, valahogy mégis ők lettek kevesebben, merthogy történelmileg így alakult, ugye.

A bolsi tehát veszélyes típus. Nem ismer sem Istent, sem embert. Olykor barna, olykor vörös jelmezbe bújva ő az, aki rendíthetetlenül mindig a célt keresi. Hogy legott megtalálhassa az eszközt. A bolsi azonban szinte mindig túllő a célon. Tömegsírok jelzik céllövő szenvedélyét. Merthogy a bolsi rendkívül céltudatos.

A bolsi...

De miről ismerszik meg a bolsi? Mindenekelőtt három dologról. Vagy arról, hogy nem igazat mond. Vagy arról, hogy igazat nem mond. Vagy pedig arról, hogy nem mond igazat.

Valahogy soha nem az igaz szökken ki foga kerítésén. Nem ehhez van szokva. Nem ezt tanulta. Nem ezt szívta magába az anyatejjel. Ő mindig valami nagyot mond. Tehát a nagyotmondás művésze ő. Mert a bolsi egymaga is több. Több a soknál.

Az igazi bolsi igazi átváltozó művész is egyben. Számtalan alakban képes feltűnni. Kiválóan alkalmazkodik minden helyzethez. Ha kell, szocialistább a szocialistánál; ha kell, tökösebb a tőkésnél; ha kell, demokratább a demokratánál. Ismeri a dörgést. Imádja megbundázni a dolgokat, mert azt tanulta, hogy kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda. Az ilyen nyelvtársunk nemcsak kurvának rafinált, hanem rafináltnak is kurva. Vastag bőr van a képén, ezért ha a szükség úgy kívánja, még bolsizni is képes. De a bolsi nagyon korlátolt mégis. Képtelen felfogni, hogy bizony-bizony immár végérvényesen lejárt az ő ideje. Le bizony.

A méreg nyelve...

A méreg nyelve a bolsiké. Ezen a nyelven ma Magyarországon olyasmiket mondanak, amitől minden jóérzésű embernek felfordul a gyomra.

Mert az még hagyján, hogy a méreg nyelvén elhangozhat olyasmi, hogy Demszky vagy Kovács kész az ördöggel is cimborálni a Fidesz ellenében, hiszen ezzel még nem volna baj. Nem volna baj, mert hogy madarat tolláról, embert meg barátjáról ismerhetni meg. Az sem baj, hogy a sajtó bizonyos képviselői képesek a sajtószabadság ünnepelt bajnokának beállítani azt a közszolgálatból elcsapott zsurnalisztát, aki - mint hírlik - 1998 előtt éveken át az FBI által az orosz maffia magyarországi moguljának tartott Szemjon Mogiljevics sajtókapcsolatait szervezte. És nem baj az sem, hogy egyesek a sajtó kormány általi megszállásáról beszélnek állandóan, tele szájjal, vagy nemzetközi szervezetekhez írnak feljelentéseket, miszerint Magyarországon veszélyben volna a sajtószabadság...

Ha Magyarországon valóban a kormány uralja a sajtót, akkor mi vagy idióták vagyunk, vagy mazochisták, vagy mindkettő egyszerre. De ha mégsem, akkor talán az egész csak egy bődületes baromság. Figyelemelterelő hadművelet, mert mióta a Fidesz van kormányon, azóta az amerikai Freedom House jelentései szerint Magyarországon teljes a sajtószabadság. Teljes bizony, szemben a volt kormány időszakával. Mert ugyanennek a tekintélyes szervezetnek a jelentéseiből az is kiderül, hogy 1994 és 1998 között a magyar sajtó csak részlegesen szabad minősítést kapott.

S hogy mik hangzanak el vagy íródnak le ebben a kormány által eluralt sajtóban? Hát olyasmik például, szó szerint (és nem átvitt értelemben), hogy Orbánt és Kövért likvidálni kellene. Kérem, ne ijedjen meg. Mindez nem egy szélsőbalos terrorista csoport elmeháborodott röplapján áll. Nem, kedves olvasó! Hanem egy decens országos napilapban. Végül is hol máshol jelenjen meg az ilyesmi?

De mindez úgyszólván semmi ahhoz képest, amit a minap az RTL Klubban láthattunk. Történt pedig, hogy Frei Tamás nyelvtársunk műsorában bérgyilkosokkal parolázott. Mindent megkérdezett, amire sztárriporterhez illőn a drága ember kíváncsi volt. Így hanyagul azt is, ugyan mondaná meg, hogy mennyiért ölné meg Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét. Egymillió dollárért, hangzott a szakértő szakember válasza.

Aztán ennyiben maradtak a legények.

Mert dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a vöröscsillag megy az égen, úgy érdemes.

Az meg már persze puszta véletlen számba megy, hogy ugyanezen a hétvégén más nyelvtársaink hajógyárba gyűltek, és a tőlük megszokott módon jó nagyokat mondtak - szelíden. "Mi nem fogunk klientúrát építeni és felszámoljuk a korrupciót" - mondta az egyik szónok, s lopva a plafonra sandított. Más meg ekképpen fűzte tovább lágyan, alázattal és szeretettel teli, a magyar Országgyűlés alelnökéhez egyedül méltó hangon: a jelenlegi koalíció "a leggátlástalanabb, a legfenyegetőbb és legérzéketlenebb erők kormánya". Hmmm.

De itt még nem ér véget a hakni-horror-pictures show. Újabb és újabb szónokok jövelnek, és mondják, hogy a 2002-es választások tétje az lesz, hogy Magyarországon a demokrácia vagy a diktatúra, az emberség vagy embertelenség győzedelmeskedik-e. Meg hogy nem vesznek revansot (!). Ez az utóbbi, ez szép. Ez a legszebb. Csöppet sem hangzik úgy, mint egy fenyegetés. Nem is szabad a lelkünkre vennünk az ilyesmit. Azt még tényleg nem mondták, hogy majd a Dunába lőnek minket, és arról sem esett szó, hogy csoportosan, vagy egyenként gondolják véghezvinni. Nyilván majd szakértő szakemberekre bízzák a dolgot. Tiszta munka. A Frei Tamás majd felhívja, akit kell. Ő már megszerezte a telefonszámot.

Magyarország 2001, Dabas után...

Nem értem, miért olyan idegesek. Csak nem Dabas feküdte meg a gyomrukat? Vagy az bántja őket, hogy a nép - az Istenadta -, hiába próbálják belésulykolni nap mint nap, hiába rágják a szájába, hiába próbálják beterelni hazugság-labirintusokba, valahogy mégsem vevő a rémlátomásaikra. Az bántja őket, hogy 1998 és 2001 között nőtt a születések és csökkent az abortuszok száma? Hogy lassult a népességfogyás és érzékelhetően gyorsult a gazdaság növekedése? Hogy a fiatal házasoknak is elérhető álommá vált az otthonteremtés és hogy a javakból évről évre több jut a gyermeket vállalóknak? Hogy három év alatt negyedével csökkent a bűncselekmények száma? Hogy 200 000 új munkahely jött létre és hogy évről évre erősödik a forint vásárlóértéke? Hogy míg 2000-ben az olajárrobbanás miatt az EU-országokban mindenütt nőtt, addig Magyarországon csak annyi történt, hogy lassabban csökkent az infláció? Hogy a nyugdíjasok alig három év leforgása alatt visszakapták mindazt, amit a szocialisták négy év alatt elvettek tőlük? Hogy az emberek mindinkább úgy érzik, hogy a millennium éve visszaadta ünnepeiket, és hogy a társadalom kétharmada mind derűlátóbb jövőjét illetően? Hogy nőtt Magyarország nemzetközi presztízse, és hogy befejezéshez közeledik az EU-hoz való csatlakozásunk? Hogy a Széchenyi Terv az életképes kis- és közepes vállalkozásokat segíti ötről a hatra jutni? Hogy megoldódni látszik a bősi Dunaszaurusz szocializmusban indult rémtörténete? Hogy mind több és több fiatal jut versenyképes tudáshoz egyetemeinken és főiskoláinkon? Vagy az, hogy az első állami diploma megszerzését már nem sújtja tandíj, mi több, szeptembertől diákhitel is segíti a továbbtanulni szándékozókat?

És vajon tényleg elhiszik azt is, hogy a dabasi választáson csakis a MIÉP-nek köszönhetően vesztettek 17%-kal a Fidesz jelöltjével szemben? Tényleg nem elég meggyőző számukra a minden eddigit meghaladó, 55%-os eredmény az ő 37%-kukkal szemben? Ennyire elemzők híján volnának? A nyilvánvaló adatokból nem bírják kiolvasni, hogy a fideszes Szűcs Lajos nem azokban a szavazókörökben növelte jelentősen előnyét, ahol az első fordulóban a MIÉP-es jelölt önmagához képest viszonylag sok szavazatot gyűjtött? Vagy saját hazugságaiktól ilyen idegesek? Netán vesztüket érzik?

Bárhogy van is, a szocialisták szemlátomást rossz állapotban vannak. Kár. Bizony az országnak szüksége volna a higgadt, európainak nevezhető baloldalra. S amíg ennek csupán hiánya látszik, addig különösen fontos, hogy mint 1998-ban, úgy 2002-ben is nyitottak legyünk és programunk mutasson megoldást azoknak az embereknek a gondjaira is, akik mind reménytelenebbül és kétségbeesettebben keresnek máshol választ a kérdéseikre. És hogy miképp viszonyuljunk egyre hisztérikusabb kirohanásaikhoz?

Türelemmel. Nagy türelemmel.

Mert minél hisztérikusabb állapotban vannak ők, annál nagyobb az ország szüksége a mi türelmünkre és józanságunkra.

A 2002-es választások tétje...

A 2002-es választások tétje a szocialisták, pontosabban a bolsik szempontjából világos (ámbár e helyt azt is fontos megjegyeznünk, hogy nem minden szocialista bolsi, de minden bolsi szocialista). Ha visszajutnak a hatalomba, akkor újra elkezdődhet a régi nóta. Tényleg nem fognak klientúrát építeni, merthogy az már évtizedek óta kiépült. Sőt bizonyos értelemben ez a párt egybeforrt saját klientúrájával. Ez adja éltető erejét, ez mozgatja a gólem tagjait és ez befolyásolja esze lassúdad járását.

És ez a klientúra éhes. Éhes, mert minden év, minden hónap, minden hét, minden nap, minden óra és minden perc, amit nem a hatalomban tölt el, erodálja kapcsolatait, csökkenti az állami pénzekhez való verseny nélküli hozzájutás lehetőségeit. Ennek a klientúrának fáj minden fillér, amihez nem juthat hozzá.

Fáj, mert túlontúl hozzászokott a verseny nélküli létezéshez, a sógor-komasághoz, teljesítmény nélküli gyarapodáshoz. Fáj, mert a spontán privatizáció és a hatalomátmentés során megszerzett spekulatív javak 1998 óta olvadóban vannak. Fáj, mert ha így maradnak a dolgok, a klientúra versenyképtelen szereplői még négy év koplalást nem bírnak már ki, és elhullanak majd csendben, mint ősszel a légy.

Fáj, mert a Fideszben egy alternatív politikai elittel találták magukat szemben, holott évtizedeken át azt harsogták, hogy ennek az országnak csak egy az elitje és egy a söpredéke, mely képletben persze ők lettek volna az egyetlen elit, aki meg nem ők, az máris söpredék... Ezért akarnak hát bennünket kisöprűzni. Ezért nem kímélnek sem Istent, sem embert. Ezért nem szent a számukra semmi. Semmi, ami hatalmi céljaikat keresztezhetné.

És hogyan állunk mi a dologgal? A tét a mi szempontunkból is világosan körülírható. Ugyanis, ha a 2002-es választásokon újra a polgári értékrend talaján állók adnak felhatalmazást a kormányalakításra, akkor nemcsak annak esélye nyílik meg, hogy egyszerűen folytassuk a megkezdett munkát. Hanem ezzel egyidejűleg új társadalomlélektani paradigma is születik. Azzal ugyanis, hogy ha a polgárok szavazataikkal is megerősítik a kormányzatot, akkor először fordul majd elő a fiatal demokrácia történetében, hogy a társadalom többsége nem az útkeresésre, hanem a létező megújítására szavaz. Azaz hogy nem valami ellenében, hanem valami mellett foglal állást. Először fordul majd elő, hogy az emberek nem egyszerűen a jövő ígéretére, hanem bizonyos értelemben a jövő folytatására, a nyugodt nyerőre szavaznak. Ezért fontos, hogy a legalpáribb támadások kereszttüzében is megőrizzük méltóságunkat. Ezt várják tőlünk az emberek. Akiknek elegük van a botránykultúrából, akiknek fontos érték a család, és minden szereteten és lelki azonosságon nyugvó közösség, akik tisztes polgári jólétre, kiszámítható viszonyokra vágynak, akik fontosnak tartják álmaikat. Ők a józan többség. Ők azok, akikre számíthatunk. Ők azok, akik a dabasi országgyűlési választáson is mögénk álltak. Ők azok, akikre nem hat a minden nap lelkekbe szuggerált médianeurózis.

De még ennél is fontosabb tétje az lesz a választásoknak, hogy folytatódik-e a középrétegek társadalmi megerősödése. Ugyanis minden egészséges társadalomnak a lehető legszélesebb alapokon nyugvó középosztályra van szüksége. Hiszen csak egy ilyen, belső szerkezetében bár tagolt, de mégis erős érték- és érdekmotivációkkal rendelkező középosztály képes fenntartani a társadalmi mobilitást, hatékonyan ellensúlyozni, szabályozni és kontrollálni az elitek túlhatalmát.

Az erős középosztály mérsékelni és levezetni képes a társadalmi konfliktusokat is, lévén az alsó középosztály képes magába integrálni a társadalom legelesettebb rétegeit, a felső középosztály tagjai pedig folyamatos versenyhelyzetben képesek tartani az elitpozíciók birtokosait.

Az ilyen szerkezettel bíró társadalmak tehát mind a lefelé, mind a felfelé irányuló státusváltozásnak konszolidált kereteket képesek nyújtani, mi több védekezni is képesek az erős elitcsoportok érdekérvényesítő törekvéseivel szemben. Ha például az 1990-es polgári átalakulás idején lett volna ilyen középosztály Magyarországon, alighanem másképp alakult volna az állami vagyon privatizációjának, és vele sok egyéb, a társadalom igazságérzetét joggal bántó jelentős kérdésnek a sorsa.

A tét tehát a középrétegek megerősítésének folytatása. Az előző kormány a Bokros-csomaggal ugyanis nem a szegényeken, hanem a középrétegeken ütötte a legmélyebb sebet. Miként zömében ezeknek a középrétegeknek a tagjai voltak azok, akik a Fidesz gazdaságélénkítő, családbarát, szabadságot és jólétet, rendet és nyugalmat, a tudás, a tehetség és a szorgalom révén való felemelkedés lehetőségét kínáló programjára szavaztak. Ma is ők a józan többség, akik politikai képviseletüket, éljenek bár faluhelyen vagy városban, ma is a Fideszben találják meg.

Az MSZP - tetszik ez nekik vagy sem - ma is az 1989-90-es hatalomátmentés révén létrejött, önmaguk újratermelését megszervező társadalmi, gazdasági, és médiaelitek pártja. A Fidesz - Magyar Polgári Párt pedig a polgárosodásban érdekelt középrétegeké. A két párt politikai küzdelmének valódi társadalmi tartalmát is ez adja. Ezért mondhatjuk bátran, hogy a tét nem az, hogy kapunk-e felhatalmazást a folytatásra. Hanem az, hogy a többség, azaz a családok és a szereteten alapuló közösségek Magyarországa épül-e fel, vagy egy másfajta, áporodott levegőjű világ, ahol ismét olyan érthetetlen nyelven, olyan idegen, sohasem hallott szavakkal, laboratóriumi kifejezésekkel, izzadt, könyvekből előverejtékezett, nedveskezű, feketeinges jelzőkkel beszélnek majd az új emberek kovácsai az ismét lóvá tett néppel.

Dolgok állása

Nyugodj meg, kedves olvasó, a dolgok állása mindinkább azt mutatja, hogy múlt és jövő párharcában a jövő áll nyerésre. Mert a jövő elkezdődött.

El bizony. Csak türelem. Türelem és nyugalom.