Halló, itt az MSZP! - Telefonos kampány Gyurcsány hangjával
Telefonos direktmarketing- kampány folyik a 100 lépés programjának népszerűsítésére Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hangjának felhasználásával. A hallható érvelés szerint a 100 lépés programja "az emberek mindennapi tapasztalataiból okulva kíván megoldásokat találni a mindennapok problémáira", és ahhoz van szükség "az ön segítségére", hogy "a program valóban ne tévessze szem elől a valóságot".
Dátum: 2005-07-14 09:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:35.930863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Miniszterelnöki Hivatalban nem cáfolták a kampány tényét, de mindkét kormányszóvivő úgy nyilatkozott, hogy annak gazdája és finanszírozója nem a kabinet, hanem az MSZP, és oda irányítottak bennünket. Szigetvári Viktor először azt mondta, hogy fogalma sincs, miről kérdezzük, majd mikor emlékeztettük arra, hogy mégiscsak ő az a személy, aki az MSZP kampányának technikai lebonyolításáért felel, azt válaszolta: nincs nyilatkozattételi joga, forduljunk a sajtóosztályhoz. Ennek vezetőjével, Rónai Judittal nem tudtunk beszélni, mert többszöri kicsengés után az üzenetrögzítője jelentkezett, azon pedig hiába hagytuk meg elérhetőségünket, lapzártáig nem hívott vissza.
Forrás: Magyar Nemzet, 2005. július 14.