A diszkontkutaké a jövő
A sorozatos benzináremelések miatt folyamatosan nő a magyarországi diszkontkutak forgalma, ahol többnyire 10-15 forinttal olcsóbban tankolhatunk, mint a Mol által ellátott, úgynevezett "színes" kutaknál.
Dátum: 2005-07-14 09:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:36.525464, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közeljövőben a "szürke" kutak üzemeltetői állomásaik számának növelését tervezik. Magyarország legnagyobb diszkont hálózata, a Klubpetrol jelenleg harmincnyolc egységgel működik, és a Hungaronafta Kft. által importált uniós üzemanyagot értékesíti. A kft. ügyvezető igazgatója, Hajdu Vilmos elmondta, hogy bár az üzemanyag adótartalma felelős elsősorban a magas árakért, a jelentős árkülönbség mégis inkább az alacsonyabb üzemeltetési költségekből adódik. A Klubpetrol pedig azért tudja alacsonyabban tartani az árait, mert szerényen kialakított töltőállomásokkal dolgoznak, és nem foglalkoznak a 98-as oktánszámú benzin értékesítésével. Ezt az üzemanyagot elkülönítetten kell ugyanis tárolni, és alacsony forgalma miatt megtérülési ideje is közel ötvenszer hosszabb, mint a 95-ösé. A kutak továbbá nem a Klubpetrol tulajdonában vannak, hanem bérlik őket, így nem is kell beruházási költséggel számolni - mondta az ügyvezető. A világpiaci árakra - amitől még a Mol árai is elmaradnak - ők is kénytelenek reagálni, így a színes kutakhoz hasonlóan szerdán nyolc forinttal drágul a benzin, hat forinttal pedig a gázolaj. Áraik azonban még így is 10-13 forinttal alacsonyabbak, mint a Mol kutaknál, bár ez a Klubpetrolnak is komoly ráfizetés. A jövőben mégis arra törekszenek, hogy finanszírozási gondjaik ellenére is gyarapítsák a töltőállomások számát, és akciókkal próbálják majd még olcsóbban adni az üzemanyagot. Terveik szerint Tokodon és egy másik Esztergomhoz közeli településen is nyitnának benzinkutat a jövőben, ahol a tokodi tározó közelsége miatt a szállításon is lehetne takarékoskodni a versenyképes árak érdekében.
A Tesco és az Auchan sem a Moltól veszi az üzemanyagot, hanem egyéb uniós forrásból szerzi be. Az Auchan jelenleg négy töltőállomást üzemeltet Magyarországon, ám a jövőben a hálózat más részein is terveznek szürke kutat, amennyiben a parkoló mérete azt lehetővé teszi - mondta Gillemot Katalin, az Auchan szóvivője. Náluk az alacsony ár a teljes önkiszolgálásnak köszönhető, így a megszokott piaci árhoz képest 10-20 forinttal tudják olcsóbban adni az üzemanyagot, bár ez töltőállomásonként is változik.
A Tesco jelenleg tizennégy kutat üzemeltet szintén uniós kőolajszármazékkal, és még idén további 10-15 állomás nyitását tervezi - mondta Danks Emese, a társaság kommunikációs igazgatója. Több beszállítóval dolgoznak, így mindig a legalacsonyabb árat ajánlótól vásárolnak, és körülbelül tíz forinttal tudják olcsóbban adni az üzemanyagot a többi színes kúthoz képest.
Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a költségvetési bizottság elnöke nem tartja elfogadhatónak a Mol üzletpolitikáját, vagyis hogy a Szlovákiában működő Slovnaft kútjainál nem mindig követi áremelés a magyarországit, holott a világpiaci árak elvileg ott is érvényesülnek. Az üzemanyag ára azonban bizonyos mértékig az állam felelőssége, így lenne lehetőség a Mol árképzésének javítására. Varga Mihály szerint a gyakori és nagymértékű árváltozás talán a magyar vásárlóerő túlértékelésének tudható be, és valószínűleg ezen a téves felfogáson is változtatni kellene.
Wilde György, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára bízik abban, hogy a kormány megtartja ígéretét, miszerint az áfa jövő évi ötszázalékos csökkentését nem fogja a jövedéki adó emelésével kompenzálni. Ez a gyakorlatban az üzemanyag árának csökkenését is jelenti, hacsak a világpiaci árak nem kúsznak a csillagos égig, mivel az további áremelésekhez vezethet (az elmúlt három napban az olajár éppenséggel csökkent - a szerk.). A Mol, többszöri megkeresésünk ellenére lapzártánkig sem jelzett vissza.
Mol Auchan Klubpetrol
95 267,9 252 257
98 276,9 263 -
D 259,9 244 249
Forrás: HÍDLAP