London szerint az al-Kaidához tartozók követték el a merényleteket
London hivatalosan is az al-Kaidához tartozó szervezetnek tulajdonította a július 7-én Londonban elkövetett merényleteket egy közleményben.
Dátum: 2005-07-14 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40830
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:06:37.170390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A brit miniszterelnöki hivatal által csütörtökön kiadott közlemény tartalmazza az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorhálózat által az elmúlt tizenkét évben elkövetett terrorcselekményeket.
A Tony Blair kormányfő hivatalának internetes honlapján közzétett közleményben a három londoni metrószerelvényben és egy buszon elkövetett merénylet az al-Kaida által irányított 31. terrorcselekményként szerepel.
MTI - fideszfrakcio.hu