Csillagpont: Országos Református Ifjúsági Találkozó a Vekeri-tónál
Az idén a Debrecen melletti Vekeri-tónál rendezik meg a Csillagpont - Országos Református Ifjúsági Találkozót, amelyre mintegy kétezer fiatalt várnak - közölte a szervezést koordináló Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője csütörtökön, budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-07-14 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:41.192186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "Mert én veled vagyok" jelmondatú, július 19-23-ig tartó esemény tíz helyszínén mintegy 150 programmal várják a 16 és 30 év közötti fiatalokat - mondta Ódor Balázs lelkész, hozzátéve, hogy másodszor rendezik meg a találkozót a Vekeri-tó partján.
A négynapos rendezvény céljairól beszélve úgy fogalmazott: "a csillagpont (...) egy találkozási pont lehet az egyház és a külvilág között is. Olyan találkozási pont, ahol megmutatkozik mindaz, ami az egyházban magában benne rejlik."
Ódor Balázs közölte: a találkozón lesznek lelki, szellemi, kulturális és sport programok, emellett komoly- és könnyűzenei koncertek. Fellép - a többi között - az After Crying, a Fugato, a Kerekes Band és a Cédrus együttes. De lesz táncház és kézműves foglalkozás, illetve kerekasztal-beszélgetéssel is várják az érdeklődőket. A beszélgetések - a többi között - foglalkoznak a Bibliával, a vidéki kisgyülekezetek működésével, valamint a konfliktuskezeléssel - tette hozzá a lelkész.
Az első országos református ifjúsági találkozót két évvel ezelőtt 1100 fiatal részvételével a Fejér megyei Bodajkon tartották.
MTI - fideszfrakcio.hu