Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lomnici Zoltán: ügyfélbarát és nyitott ítélkezés a cél

Az ügyfélbarát és nyitott, a 21. század követelményeinek jobban megfelelő igazságszolgáltatás a cél - jelentette ki Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke csütörtökön Kunszentmiklóson, a városi bíróság épületének alapkőletételén.


Dátum: 2005-07-14 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:41.800219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Fel kell újítani a bíróságok épületeit, ahol szükséges ott újakat kell építeni, de nyitottabbá, a társadalom által ellenőrizhetővé tesszük az igazságszolgáltatást azzal, hogy az interneten is hozzáférhetővé vállnak az ítéletek" - mondta Lomnici Zoltán.

Kitért arra, hogy az 1990-es évek közepén végzett felmérés szerint a bírósági épületek 75 százaléka részben vagy teljesen felújításra szorul. Vannak olyan bírósági épületek is, melyek csak új épület létesítésével válthatók ki.

A Legfelsőbb Bíórság elnöke az MTI kérdésére elmondta, hogy az utóbbi években a beruházásra mindig kevesebbet kaptak annál, mint amennyi indokolt lett volna.

"Ebben a költségvetési évben tízmilliárd forinttal csökkentették az OIT által igényelt összeget, melynek jelentős részét beruházásra, épületfelújításra, bírósági épületek létesítésére használtuk volna fel" - tette hozzá az elnök.

Lomnici Zoltán szerint joggal várják el a polgárok, hogy kulturált, méltó körülmények között kerüljön sor a tárgyalásokra, és ennek a követelménynek nagyon sok bíróság nem felel még meg, "nagyon sok olyan bírósági épület van, ami részben alkalmatlan, életveszélyessé lehetne nyilvánítani" - mondta. Hozzáfűzte: "A mozgáskorlátozottak számára meg kell oldani az épületekbe történő zavartalan bejutást és az akadálymentes közlekedést, de erre külön pénzt nem biztosított a költségvetés."

Az LB és az OIT elnöke reményét fejezte ki, hogy a költségvetési tárgyalásoknál az országgyűlés is akceptálja azt az igényt, hogy szeretnék színvonalasabbá tenni az igazságszolgáltatást.

Úgy vélekedett, hogy a Magyar Bíróképző Akadémia épületének átadása után, az ott folyó oktatás az ítélkezésre is hatni fog, mert a képzés és a továbbképzés színvonala tovább emelkedik.

Lomnici Zoltán hangsúlyozta, hogy nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni a biztonságra, mert az elmúlt időszakban nőtt a rendkívüli események száma: többek között olyan eszközöket akarnak bevinni a bírósági épületekbe, ami a közbiztonságra fokozottan veszélyes.

A Kunszentmiklósi Városi Bíróság épülete 350 millió forintba kerül, és a tervek szerint 2005 szeptemberétől már az új épületben folyik az ítélkezés. A bíróság hatáskörébe kilenc település közel negyvenezer lakójának polgári peres és büntető ügyeiben folyó ítélkezés tartozik.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek