Gyurcsánynak nem csak a szavahihetősége vonható kétségbe
Gyurcsány Ferenc kormányfő megsértette a gazdasági törvény előírását, amikor a vállalatbirodalma zászlóshajójának számító Altus Rt. tulajdonosi jogait átruházta a cég vezérigazgatójára - derül ki a jogszabályok tanulmányozásakor. Ráadásul ígéretének sem tett eleget: tavaly szeptemberben - kijelölt miniszterelnökként - még képviselte cége ügyeit.
Dátum: 2005-07-15 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:45.933390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő még sportminiszteri kinevezésekor ígérte meg, hogy kivonul az üzleti életből, érdekeltségei irányítását pedig egy általa kiválasztott vagyonkezelőre ruházza át. Ezzel a döntéssel kívánta elejét venni a különféle gyanúsításoknak. Emlékezetes, hogy Gyurcsány cégbirodalmának tagjai az előző évtizedben számos állami üzletet és privatizációs ügyletet bonyolítottak le, amelyeknek sok esetben nem az adófizetők látták a hasznát.
Úgy vonult ki, hogy tulajdonképpen maradt
Gyurcsány Ferenc mint az Altus Rt. egyedüli részvényese korábban azt állította: nem vagyonkezelőt bízott meg a részvényeihez kötődő tulajdonosi jogosítványok gyakorlásával, hanem először a cég vezérigazgatóját, majd később egy felügyelőbizottsági tagot, ami a mai napig is így van. Csakhogy a gazdasági törvény sorai szerint a részvényesi jogokat nem gyakorolhatja a vezérigazgató, valamely felügyelőbizottsági tag vagy könyvvizsgáló a társaságban. A kormányfő tehát a vonatkozó jogszabállyal ellentétesen járt el.
A cégbírósági iratokból kiderül az is, hogy Gyurcsány Ferenc valójában nem engedte ki a kezéből a vállalat irányítását. Az adatokból ugyanis kiolvasható, hogy Gyurcsány osztaléka az Altus Rt. nyeresége után, egy 2004. május 25-i határozat alapján tavaly 55 millió forint volt. Ezt a határozatot azonban nem fogadta el az ügyben eljáró cégbíró, s hat pontban kért helyreigazítást az Altus Rt.-től.
Hatpontos helyreigazítást kért a cégbíróság
A cégbíró többek között kifogásolta, hogy Jagiellowicz Györgyné, az Altus vezérigazgatója szignálta ezt a tájékoztatást. Ő ugyanis nem láthat el vagyonkezelői feladatokat. Múlt év szeptember 6-án az Altus Rt. újra benyújtotta a határozatot osztalék fizetéséről, amit záradékkal láttak el, s ezt Gyurcsány Ferenc tulajdonos mint egyedüli részvényes írta alá. Ekkor Gyurcsány már kijelölt miniszterelnökként készült a kormány irányítására.
A múlt év végén, december 14-én újabb Altus-beadványok érkeztek a Cégbíróságra, amelyek az ötvenmillió forint osztalék előleg kifizetéséről szóltak. A benyújtott határozat szerint a 2004. augusztus 31-i mérleg és eredmény-kimutatás, valamint könyvvizsgálói vélemény alapján 2004 novemberében a jegyzőkönyv szerint újból osztalék kifizetéséről döntöttek. Különös módon ezen az iraton újból feltűnik a kormányfő neve, aki meghatalmazást adott Bonnyainé Gál Ilonának, hogy vegye át a vagyonkezelői jogokat az Altus Rt.-ben. Bonnyainé ugyanis egy másik Gyurcsány-cégnél, az Altus tulajdonában lévő Aldo Kft.-nél töltött be felügyelőbizottsági posztot.
Ez a döntés nemcsak Gyurcsány szavahihetősége szempontjából, de a gazdasági törvény sorai szerint is megkérdőjelezhető.
Laczik Erika; Magyar Nemzet, 2005. július 15.