Franciaország kiutasítja a radikális iszlámhívőket
A londoni merényletek után Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter többek között az imámok országon belüli képzését és a fanatikus hittérítők Franciaországból való kiutasításának felgyorsítását tervezi - adta hírül pénteken a párizsi Libération című napilap.
Dátum: 2005-07-15 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:47.415405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"New York után jött Madrid, és Spanyolország után London. Nem tudom, ki a következő a listán, de még ha semmilyen kockázat sincsen, az én feladatom a gyilkosok előtt cselekedni" - jelentette ki a francia belügyminiszter szerdán az európai belügy- és igazságügyi miniszterek találkozóján Brüsszelben. A francia baloldali lap szerint Sarkozy célja a radikális tanokat hirdető "tudatirányítók" ellen támadást indítani, akik párizsi kerületekben toboroznak fiatal terroristákat iraki harcokra. A belügyminiszter először a titkosszolgálat által már megfigyelés alatt tartott muzulmán imahelyek és a büntetés-végrehajtási intézetek ellenőrzésének megerősítését tervezi, tiszteletben tartva "az emberi jogok és a kultúrák szabadságát".
A radikális imámokat és hittérítőket, akik szélsőséges és törvényellenes kijelentésekkel befolyásolják a belügyminiszter szerint gyenge fiatalokat, elképzelései szerint kiutasítják Franciaországból, amelyre a francia törvények lehetőséget adnak "explicit és határozott, gyűlöletre és erőszakra uszító cselekmények" esetén. Ilyen adminisztrációs eljárást követően az elmúlt három évben már ötven radikális iszlámhívőnek, ebből 2005 folyamán tizenegy személynek (ebből egy imámnak) tiltották meg a francia területen való tartózkodást.
Sarkozy hangsúlyozta, hogy elkerülendő az összeolvadást a több millió európai muzulmánnal, a vallási vezetők képzését ezentúl Franciaországban képzeli el, mert a válasz nem csak a megtorlásban és az igazságszolgáltatásban, hanem elsősorban a muzulmán vallás franciaországi integrációjában rejlik.
Emellett a terrorizmus elleni harccal foglalkozó területellenőrzési rendőri szerv (DST) folytatja a csak Franciaországra jellemző zaklató tevékenységét a gyanús aktivisták és családtagjaik körében. Az elmúlt három évben 322 beidézett személyből 91-et ítéltek letöltendő börtönbüntetésre Franciaországban. Sarkozy az újságnak elmondta, hogy eddig hat Irakban meghalt fiatal francia állampolgárról tudni, akikből kettő kamikázeként vesztette életét.
MTI - fideszfrakcio.hu