Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eladó a reptér: ezentúl másnak hozza a pénzt

Gazdasági érvek nem indokolják egy jól működő, nyereséges állami cégnek, a Budapest Airport Rt.-nek a privatizációját - jelentette ki Márton Attila a Ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, hogy a Fidesz a Kóka János és Veres János miniszterek meghallgatását kezdeményezi a felesleges privatizáció ügyében.


Dátum: 2005-07-15 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40867
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:48.327304, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő elmondta, hogy a kormány szándéka, hogy az eredményesen működő, rekord árbevételt produkáló Budapest Airport Rt.-t privatizálja. Ismert külföldi szaklapok az évtized egyik legnagyobb kiárusításának, leghatalmasabb üzletének nevezik az rt. eladását. Márton Attila érthetetlennek nevezte a kormány eladási szándékát, hiszen ha ez mindenkinek ekkora üzlet , akkor miért nem üzlet ez az államnak. A politikus aláhúzta, hogy a Fidesz azt szeretné, ha a kormány világossá tenné az érveket a Budapest Airport Rt. privatizációja mellett. Addig nem lehet másról beszélni, mint az állami vagyon elherdálásáról - hangsúlyozta a képviselő.

A politikus elmondta: európai példák bizonyítják, hogy lehet a repülőtéri fejlesztésekbe tőkét bevonni anélkül, hogy teljes egészében privatizálni kellene egy ilyen aranytojást tojó tyúkot, szinte az utolsó igazán jól működő állami részvénytársaságot.

A cégre vonatkozóan a Márton Attila ismertetett néhány fontos adatot is. Mint elmondta: a cég éves bevétele meghaladta a 30 milliárd forint, nyeresége pedig a 10 milliárdot, azaz jó esetben is a kormány 4-5 évi árbevételért mondana le az Rt.-ről. Márton Attila az Airport Rt.-t a Szerencsejáték Rt. piaci helyzetéhez hasonlította. Az Rt. lényegében monopolpiacon, dinamikus növekedési körülmények között folyamatosan növekszik, egyre nagyobb árbevételt termel. Ezért teljesen felesleges az, hogy egy ilyen jól működő céget pillanatnyi költségvetési szorítások miatt a kormány elherdáljon és lemondjon a hosszú távú bevételről.

Márton Attila bejelentette, a Fidesz kezdeményezi a parlament gazdasági bizottságának az összehívását, ahol meghallgatnák Veres János pénzügyminisztert, és Kóka János gazdasági minisztert, akiktől olyan adatokat várnak, amelyek alátámaszthatják a privatizációt.

Kép és szöveg: T.Z. - Fidesz Webszerkesztőség

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek