Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jó, hogy épül, de drága az autópálya

Jó, hogy a jelenlegi kormány folytatja az M7-es autópálya felújítását és továbbépítését, mondta pénteken Balatonszárszón Manninger Jenő, az Orbán-kormány közlekedési államtitkára, aki szerint azonban túl sokba kerül a program.


Dátum: 2005-07-15 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40873
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:50.144453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Manninger Jenő kijelentette: amellett azért nem mehetünk el, hogy a 20 kilométeres szakasz 65 milliárd forintba kerül, ami sajnos sokkal drágább, mint ahogy ígérték. Sajnos ennek az összegnek a kifizetése szintén nincs megoldva, több mint ezer milliárd (forint) lesz az államadósság, és a környékbeli utak rendbetételére is gondolni kell - emelte ki Manninger Jenő, aki ugyanakkor nem vitatta, hogy szükség van autópályákra, ezek építését folytatni kell.

A képviselő emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány idején az M3-asnál 1,3 milliárd forintért épült egy kilométer autópálya, ez a mostani pedig több mint három milliárd forintba kerül. Ha azt számoljuk, hogy kicsit nehezebb viszonyok között, és infláció is volt, így is legalább 40 százalékkal drágább ez az autópálya relatíve, mint a korábbi szakaszok - mondta Manninger Jenő. Közölte: ennek okát majd a gazdasági versenyhivatal fogja megmondani, az azonban bebizonyosodott, hogy maga a közbeszerzési eljárás automatikusan nem hoz olcsóbb építést egy ilyen kis országban, ha nincs igazi verseny.

A képviselő egyúttal arra hívta fel a gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét, hogy miniszterként illene pontos számokat mondania. Manninger Jenő ezzel arra utalt, hogy Kóka János egy péntek reggeli televíziós műsorban azt mondta: 511 kilométer autópályát adnak át ebben a kormányzati ciklusban. A politikus ezzel kapcsolatosan azt mondta: ez még a legnagyobb jóindulattal is csak 370 kilométer lehet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek