Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bálványosi szabadegyetem: középpontban három válság

Három válság, a román kormányé, az Európai Unióé és a magyar-magyar viszonyé ad különös aktualitást a vasárnap a romániai Tusnádfürdőn kezdődő egyhetes bálványosi nyári szabadegyetem rendezvényeinek - mondta Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője pénteken Budapesten, egy háttérbeszélgetésen.


Dátum: 2005-07-15 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:51.026428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tusnádfürdői tábor programjai hozzájárulhatnak az erdélyi magyarság egységének erősödéséhez, valamint "Magyarország és Románia egymásra utaltságának tudatosításához" - emelte ki az ellenzéki politikus, a tábort szervező Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány egyik alapítója, az egyik külpolitikai előadó. A szabadegyetem állandó visszatérő vendégének számító Orbán Viktor, a Fidesz elnöke július 23-án tart előadást Tusnádfürdőn: az exkormányfő Matolcsy György volt gazdasági miniszter társaságában a "Magyarország jövője jövőre" című programban tart előadást. A tervek szerint Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést is folytat majd Markó Bélával, az RMDSZ elnökével. A kettős állampolgárságról szóló tavaly decemberi népszavazás kudarca óta sajátos időszakot, válságot él meg a magyar-magyar viszony - fogalmazott Németh Zsolt. A fideszes képviselő kitért arra, hogy továbbra sem világos, lesznek-e októberben előrehozott választások Romániában, és ha igen, az milyen új helyzetet teremt a román belpolitikában, a román-magyar kapcsolatokban. A bálványosi szabadegyetemre, a román, a magyar és az uniós külpolitika kölcsönhatásairól szóló július 20-iki vitára várják Mihai Razvan Ungureanu külügyminisztert. Monica Macovei igazságügy-miniszter a romániai igazságszolgáltatási reformról tart a tervek szerint ugyanazon a napon előadást.

Az EU-val összefüggésben Németh Zsolt elmondta, hogy az európai alkotmányos szerződés, valamint az uniós büdzsé körül kialakult helyzet a bővítési folyamatot, így Romániát is érinti, bár Bukarest már túl van a csatlakozási szerződés aláírásán az EU-val. "A Fidesz mindig is támogatta Románia uniós csatlakozását, mert az végső soron elősegítheti az erdélyi magyarság helyzetének javulását, az autonómia megvalósítását" - hangsúlyozta. Az autonómia témakörében felszólal majd Elisabeth Nauclér, a Finnországhoz tartozó Aland-szigetek kormányzója, valamint a dél-tiroli európai parlamenti képviselő, Michl Ebner.

Németh Zsolt megjegyezte, hogy az egyhetes szabadegyetem fontos témájának szánják, milyen módon tudják a jövőt befolyásolni a konzervatív, kereszténydemokrata, polgári erők.

A rendezvényre meghívták Emil Constantinescu volt román államfőt, Adrian Severin volt külügyminisztert, az RMDSZ több vezető politikusát és miniszterét, Emil Boc-ot, a Demokrata Párt elnökét, Kolozsvár polgármesterét, Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét, Pelczné Gáll Ildikó és Varga Mihály Fidesz-alelnököt, Martonyi János volt külügyminisztert, Mikola István volt egészségügyi minisztert, fideszes európai parlamenti képviselőket és Smaranda Enachét, a Pro Europa Liga társelnökét.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek