Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyiptomban elfogták a londoni merényletek egyik fő gyanúsítottját

Az egyiptomi rendőrség elfogta azt az egyiptomi biokémikust, akit a brit rendőrség köröz az 54 emberéletet követelő múlt heti londoni robbantásos merényletekkel kapcsolatban, de a férfi tagadja, hogy bármi köze lenne a merényletekhez - jelentette be pénteken az egyiptomi belügyminisztérium.


Dátum: 2005-07-15 18:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:51.325511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 33 éves Magdi Mahmúd Musztafa en-Nassárt, - aki korábban tanult az amerikai Észak-Carolina szövetségi állam egyik egyetemén, majd tanult, illetve tanított az észak-angliai Leeds egyetemén - kihallgatják az egyiptomi hatóságok - olvasható a minisztérium közleményében. Egy neve elhallgatását kérő kormánytisztviselő elmondta, hogy Nassárt a július 7-i merényletek után, de még szerda előtt vették őrizetbe. Az egyiptomi, a brit és az amerikai hatóságok tartják egymással a kapcsolatot a férfi ügyében - tette hozzá.

A minisztérium szerint Nassár szabadságra utazott Egyiptomba, és az a szándéka, hogy tanulmányai folytatása végett visszautazik Nagy-Britanniába. "Nassár tagadja, hogy bármi köze lenne a legutóbbi londoni eseményekhez. Felhívta kihallgatóinak figyelmét arra, hogy minden személyes tárgya nagy-britanniai lakásában maradt" - közölte a minisztérium.

A minisztérium közleményét megelőzően az ABC amerikai televízió jelentette, hogy Kairó közelében elfogták Magdi en-Nassár vegyészhallgatót, a merényletek egyik fő gyanúsítottját. A brit Scotland Yard később megerősítette, hogy a londoni merényletekkel összefüggésben őrizetbe vettek egy személyt, az illető nevét azonban nem hozta nyilvánosságra.

Az ABC nyugati hírszerzési forrásokra hivatkozó londoni tudósítása szerint a férfit az egyiptomi főváros egyik külvárosában vették őrizetbe. A hatóságok feltételezése szerint Nassár kulcsszerepet játszott a busz- és metrórobbantásokban használt robbanóanyag elkészítésében, s a merényletek előtt két héttel távozott Nagy-Britanniából - közölte az amerikai tévé. Az őrizetbe vett férfit jelenleg Kairóban hallgatják ki, brit ügynökök jelenlétében. A hatóságok nagyon szeretnék tudni, hogy a merényleteknek "egynél több értelmi szerzője" volt-e, illetve (a londoni robbantásokban felhasználtnál) több pokolgépet állítottak-e elő, s azok esetleg az észak-angliai Leedsben felfedezett "bombagyárban" készültek-e - jelentette az ABC.

Az észak-carolinai Raleigh város állami egyetemének szóvivője már csütörtökön közölte, hogy Nassár 2000 januárjától májusáig hallgatójuk volt a vegyészmérnöki karon, és diplomát szerzett ott. A nyomozásba ezért az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI) az említett államban működő részlege is bekapcsolódott - fűzte hozzá az amerikai tévé. Az egyiptomi férfi 2000 októberében utazott az angliai Leedsbe, hogy ott az egyiptomi kormány ösztöndíja segítségével biokémiai szakon doktori fokozatot szerezzen. A doktori fokozatot idén május 6-án meg is kapta. Nagy-britanniai tartózkodási engedélyét a belügyminisztérium az év elején meghosszabbította, de július eleje óta nem látták őt az egyetem területén.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek