Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb lépés: tízezres elbocsátások a minisztériumoknál

Több mint tízezer dolgozót kell még az idén elbocsátania a minisztériumoknak - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) a Magyar Nemzet birtokába került kimutatásából, amely szerint felmentéssel vagy végkielégítéssel majdnem hétezer főnek, nyugdíjazással mintegy 1700 főnek kell távoznia a tárcáktól.


Dátum: 2005-07-16 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:53.432579, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A leépítéseket ezen kívül a határozott idejű jogviszonyok megszüntetésével, korengedményes nyugdíjazással, valamint az üres álláshelyek megszüntetésével kell elérnie a tárcáknak. A mostani megszorítás legnagyobb vesztesének az Oktatási és a Honvédelmi Minisztérium számít, ahonnan ötezer alkalmazottat bocsátanak el. A tervek szerint ezer főt meghaladó létszámleépítés lesz az egészségügyi, a földművelésügyi és a belügyi tárcánál is.

A mostani elbocsátások hátterében a teljes évre tervezett szintet megközelítő féléves államháztartási hiány megfékezése áll, valamint az, hogy a PM előírása szerint a minisztériumoknak összesen ötvenmilliárd forinttal kötelezően meg kell emelniük tartalékaikat. A jövő évre tervezett adóreformmal kapcsolatban Gyurcsány Ferenc csütörtökön már szintén jelezte, hogy az adócsökkentés jövő évi "hatását" jelentő 200 milliárd forintot a minisztériumoktól veszik el.

Ezen kívül a Pénzügyminisztérium még idei hatállyal bejelentett csütörtökön több más megszorító intézkedést is. Amint a lap megírta, véglegesen befagyasztották a költségvetési vésztartalékokat, a minisztériumok tartalékképzési kötelezettségét 50 milliárd forinttal emelték meg, az év hátralévő részében fokozott adóellenőrzéseket rendeltek el. Október elsejétől szélesíteni szeretnék a tb-adóalapot is, a mobilcégek által fizetett licencdíjakat szintén a költségvetési hiány betömésére szeretnék fordítani, valamint megemelték a játékautomaták adóját is.

A tűzoltó jellegű intézkedések oka, hogy a kormány ismét túltervezte az áfa-, a személyi jövedelemadó, a társadalombiztosítási járulék, valamint a jövedékiadó-bevételeket. Az összes várható bevételkiesés a PM szerint 160 milliárd forint, azaz a GDP 0,8 százaléka. A kiadásokat viszont alulbecsülték. Ugyancsak nőttek az államadósság kamatkiadásai. Ennek állománya a pénzügyi tárca szerint eléri a 12 714 milliárd forintot, az idei első fél évben a növekmény több mint 1100 milliárd forint. Az éves tervezett adósságszolgálati kötelezettségünk 869 milliárd forint lenne.

"Légből kapott, rosszindulatú feltételezésnek" nevezte a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára az információt. Mint leszögezte: a Pénzügyminisztériumban nem készült ilyen előterjesztés, amely bármilyen létszámcsökkentésről szólna ebben az évben, vagy akár a jövő évben a közszférában, és nem is számolunk létszámcsökkentéssel.

A kormány nem spórol. A takarékosság jegyében a kormány nem tervezi a tagjainak nyújtott juttatások (például gépkocsihasználat) szűkítését - mondta tegnap a lap kérdésére Batiz András kormányszóvivő. Kifejtette: a kabinet azt tervezi, hogy az állam hatékonyabban működjön, a jövő évi költségvetésben ez szerepelni fog. Ennek azonban nem része a kormánytagok juttatásainak csökkentése - tette hozzá.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek