Adományokat gyűjtenek erdélyi magyar iskola építésére
Megkezdődött az adományok gyűjtése az erdélyi Felőr (Uriu) faluban építendő magyar iskola költségeinek előteremtésére, a Julianus Barát Alapítvány szervezésében. Az iskolát a református egyház kezelné.
Dátum: 2002-08-29 11:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3747
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:27.543511, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bethlen Farkas, Verőce polgármestere, az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: az elképzelés szerint a Szamos közeli kistelepülés és a szomszédos tíz falu gyerekeinek készül a nyolc tantermes iskola, ahol hozzávetőleg 200 fiatalt oktatnak majd magyar nyelven.
Ismertetése szerint ugyanis a környék tanintézményeiben sorra szűnnek meg a magyar osztályok, holott igény lenne az anyanyelvi oktatásra.
A leendő iskola tervei már elkészültek, s ha az adományokból összegyűlik a szükséges 60 millió forint, úgy még az idén megkezdődhet az építkezés. E munkában a helybélieké lesz a főszerep, kalákában önként végzik majd el az alapozást, a falak felhúzását, a tetőszerkezet kialakítását.
E gyakorlatra már volt példa, hiszen a Julianus alapítvány szervezésében az elmúlt évben az erdélyi Bethlen városban épült magyarországi adományokból hatmillió forintért egy magyar nyelvű óvoda, s a lakosság is kivette részét a munkából.
MTI - fidesz.hu