Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csetlések, botlások a nemzetközi politikában

A magyar külpolitika az utóbbi esztendőben hibát hibára halmozott, és ebből a kormányfő jócskán kivette a részét. Gondoljunk csak a világraszóló skandalumra, amely a párttársai előtti vagány jópofizásból, az elhíresült "szaúdi terroristázásból" kerekedett. Azonban ennél jóval több, kevésbé ismert, ám jelentős baklövést követett el a miniszterelnök és neje.


Dátum: 2005-07-17 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40896
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:57.038138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar miniszterelnök Japánba tett, 2004 októberi látogatásával húszéves elmaradást pótolt a magyar diplomácia. Bár ne tette volna! A kormányfőt és feleségét fogadta ugyanis őfelsége a japán császár és a császárné, ahol a First Ladynek sikerült több ízben is megsértenie a rendkívül szigorú protokollt. Dobrev Klára már megjelenésével sutba dobta az etikettet, annak ellenére, hogy előre figyelmeztették az öltözködési szabályokra, amelynek egyik eleme, hogy térd alá érő kosztümben kell megjelenni őfelsége színe előtt. Ehhez képest Gyurcsány hitvese térden felüli, felhasított szoknyában pózolt ura mellett. Ezt azzal tetézte, hogy táskáját a földre tette, ami szintén komoly illetlenség. Nem tudni, hogy a magyarokkal egyébként szimpatizáló császári pár zokon vette-e a nyugati barbárok viselkedését, az azonban valószínűnek tűnik, hogy a magyar szocialista kultúra újabb megnyilvánulásából nem lehetett egyértelmű a vendéglátók számára, hogy tizenöt éve Magyarországon rendszerváltás történt.

Gyurcsány Ferenc iraki látogatása nem is annyira nemzetközi megütközést váltott ki, mint inkább a magyar közvélemény rosszallását. Elődjétől eltérően Gyurcsány Ferenc vette a bátorságot és kiutazott a magyarok külföldi katonai szerepvállalásának legveszélyesebb helyszínére, Irakba. Csakhogy a látogatás akkor történt, amikor már eldöntött tény volt: a magyar lakosság többségének elvárása szerint kivonják a szállító alakulatot Irakból. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter hangsúlyozta: "Úgy alakult, hogy eddig magyar miniszterelnöknek még nem volt módja kimenni Irakba, minden más ország kormányfője már meglátogatta saját haderejét. Azért fontos ez a látogatás, hogy a kormányfő megismerje, milyen körülmények között dolgoztak a magyar katonák." Azok a magyar katonák - tesszük hozzá, akik a vizit idején többnyire már a pakolással és a hazatérés előkészítésével foglalkoztak. A rendkívül veszélyes és költséges út így egyértelműen propagandafogás volt. Különösen úgy, hogy a miniszterelnököt az MTI újságírója mellett a két kereskedelmi televízió stábja is elkísérhette. Mi, "mezei" újságírók elképedve néztük, ahogy a Honvédelmi Minisztériumban létesített videokonferencia technikáját - amelyen Gyurcsány pár perccel korábban jelentkezett be a távoli al-Hillából - használta fel az egyik kereskedelmi csatorna, hogy tudósítóját megszólaltassa. Az adófizetők költségén! Egy biztos: a miniszterelnök aznap este minden híradásba bekerült. Gyurcsány Ferenc iraki útját követő pár napon belül szinte a teljes magyar kontingens hazatért a küldetésből.

2005 áprilisában Hollandiába látogatott a magyar miniszterelnök. A látogatás célja hivatalosan "a két ország közötti magas szintű politikai párbeszéd folytatása és az Európai Unióban most aktuális kulcskérdések kapcsán az álláspontok egyeztetése" volt. Valójában azonban inkább az üzlet szerepelt a középpontban. A látogatásról meglehetősen kevés információ került napvilágra, köztük az a gyöngyszem, amikor egy holland vállalkozó megkérdezte Gyurcsánytól, hogy miért éppen Magyarországon fektessek be Szlovákia, Csehország vagy Lengyelország helyett? A miniszterelnök csak annyit felelt határozottan: "Mert jobbak vagyunk!" Mindezt a magyar munkaerő hatékonyságával, versenyképességével, az infrastruktúrával (!), és a dinamikusan fejlődő autópálya-hálózattal indokolta. A folytatásról nem tudni, ugyanis ezt követően az újságírókat kiküldték az addig nyilvános találkozóról. Egyes információk szerint Gyurcsány Hollandiában tárgyalt az ABN Amro Bank képviselőivel is. Nem lehet nehéz kitalálni, miről volt szó. A holland pénzintézet 50 százalékban tulajdonosa volt a K&H Equitiesnek.

A Gyurcsány-féle magyar külpolitika egyik legnagyobb melléfogását Ukrajnában produkálta. Amikor 2004 novemberében az elnökválasztáson történt csalásokat követően százezrek vonultak az utcákra Kijevben és más ukrán nagyvárosokban, a világ számára egyértelmű volt a tét: a hatvanmilliós ország - ahol egyébként kétszázezres magyar kisebbség él - marad-e az oroszok holdudvarában, vagy elindul a nyugat felé. Ez vagy nem volt világos a magyar diplomáciának, vagy tudatosan a jól bevált receptet alkalmazva (Ne ugráljunk, abból baj nem lehet!) kivárt a külügy. Mindkét lehetőség nagyon rosszul hangzik. Miközben a lengyel és a litván elnök sietve Kijevbe utazott, hogy támogatásáról biztosítsa a narancssárga ellenzéket, addig Budapesten még mindig a régi elvtársak, Janukovicsék győzelmében reménykedtek. Annak az akkor még kormányfő Janukovicsnak a győzelmében, aki hadsereggel akarta szétveretni a heteken át tartó demonstrációt. Ezt - mint később kiderült - Kucsma elnök akadályozta meg. A helyzetet súlyosbította, hogy a kárpátaljai magyar közösség - csakúgy, mint Nyugat- Ukrajna - az ellenzéki jelöltet támogatta, míg az anyaország továbbra sem foglalt állást egyértelműen. A felkészületlenséget és a helyzet teljes félreismerését jelzi az a kapkodás, ami a forradalom "győzelme" után a jellemezte Budapestet. Gyurcsány ugyanis - mentve a menthetőt - sietve akart találkozni az új elnökkel, Juscsenkóval. Újabb külügyi malőr miatt a meghívó még Medgyessy és nem Gyurcsány nevére szólt, így a vizit nem jött létre januárban Davosban, a Világgazdasági Fórumon, csupán a következő hónapban, februárban. Akkor Juscsenko meghívására látogatott Gyurcsány Kijevbe. A miniszterelnök két hónappal a hatalomváltás után végre személyesen is egyértelművé tehette álláspontját. A látogatás olyan jól sikerült, hogy - egyes értesülések szerint - Gyurcsány megállapodott Julia Timosenko ukrán miniszterelnökkel, hogy bármikor felkeresheti a magyar kormányfőt Budapesten, ha tárgyalni szeretne. Mindezt ki is használta a rendkívül dekoratív ukrán kormányfő, amikor szinte teljesen váratlanul március elején nem hivatalos úton a magyar fővárosba látogatott. Már azt hittük, hogy van valami a mi sármos miniszterelnökünk és Julia között, amikor összeállt a kép, és egyértelművé vált. Julia Timosenko tulajdonképpen egy budapesti konferencián felszólaló Soros Györggyel akart találkozni, a Gyurcsány-vizit csak alibi volt.

Janzsó Viktor; Reform - Gyurcsány extra

reform.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek