Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyárbúcsúztató Fesztivál a hét végén a XI. kerületben

Az Európa Nap - Nyárbúcsúztató Fesztivált augusztus utolsó hétvégéjén rendezi meg a főváros XI. kerülete: táncdalfesztivállal, népzenei és könnyűzenei előadásokkal, sportbemutatókkal várják az érdeklődőket.


Dátum: 2002-08-29 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:27.887895, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kétnapos rendezvény helyszíne szombaton a Lágymányosi-öböl, másnap a Feneketlen tó környéke lesz. Az esemény első napján, az úgynevezett Lágymányosi-öböl Partyn többek között fellép a Csík zenekar, a Füstifecskék, a Quimby, a KFT, a PUF és a Bisztró Baleset Band. A rendezvényen egész napos sport- és ügyességi vetélkedőket, valamint extrém sportbemutatókat is tartanak.

Másnap "Feneketlen Vígasságok" névvel a Feneketlen-tó környékén folytatódik a fesztivál: az apróságokat babajátszótér, népi játékok és "kaland park" várja.

A felnőttek szórakoztatásáról többek között a M.É.Z., a Ferenczy György és a Herfli Davidson, valamint a Zanzibár gondoskodik. Az Európa Színpadon a régi táncdalfesztiválok hangulatát Kovács Kati, Payer András és Harangozó Teri idézi fel.

Fábry Sándor a Budai Parkszínpadon este várja a közönséget.

Az immár negyedik "Európa Nap" rendezvényét a kerület azzal a céllal hívta életre, hogy a városrész lakói fesztivál keretében búcsúzzanak a nyártól - tartalmazza a közlemény.

A fesztiválon a kerület németországi, jugoszláviai, erdélyi, szlovákiai, lengyelországi és kárpátaljai testvérvárosainak képviselőit is vendégül látják.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek