Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elzárták a gázt a Nyugat-Magyarországi Egyetemen

40 millió forintos tartozása miatt az Észak-Dunántúli Gázszolgáltató Rt. nem adott több haladékot az intézménynek. Nincs meleg víz az intézmény mosonmagyaróvári és soproni kollégiumaiban, sem a tanításnak helyt adó épületekben.


Dátum: 2005-07-17 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40900
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:07:58.250405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jóllehet ezekben a napokban nincsenek hallgatók a Nyugat-Magyarországi Egyetemen, a gázszolgáltatás leállítását olyan komoly pénzügyi problémák váltották ki, amelyek túlnyúlhatnak a nyári szünidőn. Meleg víz nélkül maradtak a kollégiumok, az intézmény konyhája, és az egyetemnek semmi esélye nincs arra, hogy 40 millió forintos adósságát egy összegben kiegyenlítse. Korábban is adódtak kisebb-nagyobb fizetési problémák, de a szolgáltatók eddig türelmesek voltak, megértették a gondokat. A gázszolgáltató azonban megelégelte a tartozást.

A szolgáltatóval kötött szerződés értelmében tartozásából július végéig 28 millió forintot kell kifizetnie az egyetemnek, s akkor ismét lesz gáz az iskolában. A csapok elzárása most a kollégium vendégeit érinti leginkább. Kiadják nekik a szobákat, így velük is egyezkedni kell. A Nyugat-Magyarországi Egyetem mintegy félmilliárd forintnyi külső adósságot halmozott fel, az oktatói kar felé minimális a tartozás. Így is dobogós helyet foglalnak el a legrosszabb anyagi helyzetben lévő hazai felsőoktatási intézmények között, s félő, hogy a problémák ezzel még nem értek véget.

hirtv.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek