Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biztosan nagyra növeli a deficitet Romániában az árvíz

Nem fogjuk minden áron tartani magunkat az IMF által egyeztetett költségvetési deficitcélhoz, még ha fontosak is az ország számára a makrogazdasági mutatók - jelentette ki a hét végén Calin Tariceanu román miniszterelnök.


Dátum: 2005-07-18 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:00.120279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az árvizek veszélybe sodorták a költségvetési célokat. Az ország 6 százalékos gazdasági növekedést szeretne ebben az évben elérni. Becslések szerint 5,5 százalékra van lehetőség. Az árvízkárok nagysága már egymilliárd euró fölött van, fél millió hektár mezőgazdaságilag művelt terület ment tönkre. A költségvetési helyzet azonban a természeti katasztrófa előtt is feszített volt - emeli ki az AFP francia hírügynökség jelentésében.

A kormányzat az idei költségvetés hiányát az IMF-fel történt tárgyalások eredményeként a GDP 0,74 százalékára szerette volna leszorítani. Most azonban más prioritásokat kell kijelölni, mint amiben az IMF-fel maradtunk - mondta Tariceanu. Az időjárás miatt a búzatermés a tavalyitól várhatóan 20 százalékkal marad el. A mezőgazdaság fontos az ország gazdaságában, a GDP 12-14 százalékát adja. Az árvízkárok kihatással lesznek az idei gazdasági növekedésre, elmélyítik a kereskedelmi mérleg deficitjét is.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek