Baloldali Pártra változtatta a nevét a német PDS
Nevet változtatott a német Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS), ezzel megnyitva az utat egy viszonylag új baloldali tömörüléssel való választási együttműködés előtt. A vasárnapi berlini rendkívüli pártkongresszuson a küldöttek döntő többsége megszavazta a Baloldali Párt nevet.
Dátum: 2005-07-18 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:00.416950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Felmérések szerint a vezető kormánypárt, a szociáldemokrata párt (SPD) csalódott aktivistáiból Munka és Szociális Igazságosság - Választási Alternatíva (WASG) néven nemrég létrejött tömörülés és a PDS szövetsége országosan a voksok 11 százalékára számíthatna az ősszel várható előrehozott választásokon, ami biztosítaná számára a parlamentbe bejutást.
A WASG a választási együttműködés feltételéül szabta, hogy a PDS változtasson nevet, mert számos képviselőjük nem szívesen indulna olyan listán, amelyen szerepel az egykori keletnémet állampárt romjain szerveződött párt neve.
A PDS - mostantól Baloldali Párt - vezetője Lothar Bisky mindazonáltal visszautasította a vádakat, hogy a névváltás csupán a választási eredményeket szem előtt tartó "marketingfogás" volna, és történelmi jelentőségűnek nevezte a lépést. Mint mondta: a pártnak a megújulás jelét kell mutatnia. Kijelentette továbbá, hogy a WASG-gal tervezett választási szövetségük az egészségügyi kérdésekre és a szociáldemokrata-zöld kormánynak (SPD-Zöldek) a munkanélküliség csökkentésére tett - a kormány népszerűségének elvesztéséhez vezető - lépésére fogja helyezni a hangsúlyt.
A névváltoztatás párton belüli ellenzői a párt önazonosságának elvesztésétől tartottak. A pártkongresszus végül úgy döntött, hogy az új név mellé társul szövetségi szinten a PDS rövidítés, a tartományi pártszervezetek pedig választhatnak, hogy a PDS vagy a Demokratikus Szocialisták toldalékkal egészítik-e ki az új nevet.
MTI - fideszfrakcio.hu