Balatoni borverseny a hét végén
A balatoni borok versenyét Aszófőn pénteken tartják meg, a Salánki családi pincében sorra kerülő borvetélkedő eredményét vasárnap a Balaton vizére Füredről kifutó hajón hirdetik ki - közölte Müller István, a balatoni borok hatodik versenyének főszervezője.
Dátum: 2002-08-29 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:42:28.211722, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Balatoni Szövetség által meghirdetett vetélkedőn a Balaton öt történelmi borvidékén tevékenykedő borosgazdák mutatják be legjobb termékeiket.
- Tavaly 80 termelő 30 fajta szőlőből készült 160 bora vett részt a versenyen, míg az idén az értékesítési gondok miatt várhatóan több borosgazda hozza el a legjobb borait. Az előzetes
adatok szerint 180-200 féle bor szerepel majd az aszófői vetélkedőn - tájékoztatott Müller István.
A Balaton-vidéken termelt borok versengése az 1920-as, 1930-as években rangos eseménynek számított, amelyet az 1904-ben létrehozott Balatoni Szövetség hirdetett meg.
Ezt a hagyományt 1997-ben újították föl, s azóta évről évre megrendezik a balatoni borok versenyét.
A borversenyt a tóparti önkormányzatok és hegyközségek közreműködésével rendezik, a szakmai védnökséget pedig a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa mellett a térségi szervezetek vállalták.
Az évente más helyszínen, ezúttal egy aszófői családi pincészetben tartandó balatoni borversenyre a táj hegyközségeinek tagjai nevezhetnek azokkal a boraikkal, amelyek a borvidékek idei vetélkedőin arany vagy ezüst minősítést szereztek.
A rendezvény célja a hagyományok ápolásán túl a figyelem fölkeltése a Balaton-vidék és az itt megtermelt kiváló minőségű borok iránt.
A borversenyre benevező gazdák oklevelet és emlékérmet kapnak, a legsikeresebbek különdíjként egyéb értékes ajándékokat is nyernek. A bíráló bizottságtól a legtöbb pontot szerző 2001-es évjáratú bor termelőjének a Balatoni Szövetség különdíjat ajánl föl és a
"Balatoni borok mestere" címet adományozza - közölte a rendezvény főszervezője.
MTI - fidesz.hu