Iparűzési adó: indulhat a lavina
Uniós csatlakozásunk dátumáig visszamenőlegesen követelné vissza az Auchan áruházlánc a fővárostól az iparűzési adót. A Magyar Nemzet információi szerint más cégek is hasonló lépésre készülnek, mert az uniós szabályokba ütközőnek tartják ezt a közterhet.
Dátum: 2005-07-18 08:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:01.906674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nagy veszélyt rejt az önkormányzatok számára az uniós tagságunk napjától beszedett iparűzési adó. Próbaperek indulhatnak Brüsszelben, mert ez az adónem sérti az uniós szabályokat. Az EU-ban a tagállamok ugyanis csak egy forgalmi típusú adónemet alkalmazhatnak, tehát az áfán kívül más adót nem vethetnek ki a vállalkozások forgalma után. A cégek először a magyar bírósághoz fordulhatnak, amelyik ezt követően kérheti az Európai Bíróság határozatát. Ha a vállalkozók nyernek, a beszedett pénzeket vissza kell téríteni számukra. Ez romba döntheti az önkormányzatokat, és tetemes kiadásokat jelenthet az államnak.
A Magyar Nemzet információja szerint egyes multinacionális vállalatok már több ügyvédi irodát is megbíztak azzal, hogy járjanak el ügyükben és szerezzék vissza a cégek álláspontja szerint jogtalanul beszedett adót. Az iparűzési adó körüli bizonytalanság miatt nemrég az Auchan Magyarország Kft. levélben fordult Budapest Főpolgármesteri Hivatalához.
MTI - fideszfrakcio.hu