Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Telefonkapcsolatban állt az egyik londoni merénylővel egy pakisztáni üzletember

A pakisztáni hatóságok kihallgattak egy üzletembert, akinek mobil telefonszáma rajta volt az egyik feltételezett londoni öngyilkos merénylő által hívott számok listáján - közölte egy pakisztáni titkosszolgálati illetékes.


Dátum: 2005-07-18 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:02.838759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nyomozás érdekeire való tekintettel a meg nem nevezett forrás nem árulta el sem az üzletember nevét, sem azt, hogy az illető a július 7-i véres londoni pokolgépes merényletek melyik elkövetőjével állt telefonkapcsolatban. A szóban forgó üzletembert vasárnap a kelet-pakisztáni Szjalkot város közelében kihallgatták; a forrás szerint nem adott kielégítő magyarázatot arra, hogy miért beszélt telefonon az öngyilkos merényletek egyik gyanúsítottjával. Rendőri megfigyelés alá helyezték, de nem vették őrizetbe.

Titkosszolgálati ügynökök vasárnap látogatást tettek abban a lahori Korán-iskolában, amelyet egyik pakisztáni utazása során állítólag felkeresett az egyik feltételezett londoni merénylő, Shahzad Tanweer, az a pakisztáni származású, 22 éves brit férfi, aki a londoni metróban hajtott végre öngyilkos robbantást. Az ügynökök kikérdezték az iskola diákjait, tanárait és személyzetét a merénylőről. Az iskola szóvivője cáfolta, hogy Tanweer valaha is járt volna az iskolában.

A titkosszolgálati ügynökök még legalább két radikális iszlám központban is látogatást tettek; képeket és dokumentációt vittek magukkal a merénylőről. A pakisztáni titkosszolgálat közölte, hogy a brit rendőrség átadott egy olyan híváslistát, melynek bizonysága szerint a négy gyanúsított merénylő közül három telefonált Pakisztánba, és kapott is onnan hívásokat. A három férfi - Tanweeren kívül a 18 éves Hasib Hussain és a 30 éves Mohammed Sidique Khan - pakisztáni származásúak.

A brit hatóságok az elmúlt hét végén 54-ről 55-re emelték a londoni merényletek halálos áldozatainak számát, miután az egyik áldozat meghalt a kórházban. Mintegy 700-an sebesültek meg a reggeli csúcsforgalomban elkövetett robbantásokban, és rendőrségi adatok szerint még 40 sérültet ápolnak kórházban, akik közül legkevesebb 6-an válságos állapotban vannak.

Egyelőre nem ismeretes, hogy a hívások mikor történtek, és van-e közük a merényletekhez.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek