Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU megdöbbenését fejezte ki a kubai tüntetések elleni fellépés miatt

Az Európai Unió megdöbbenését fejezte ki a legutóbbi kubai ellenzéki tüntetésekkel szembeni fellépés miatt az EU elnöksége által helyi idő szerint vasárnap Havannában közzétett közlemény szerint. "Az elnökség megdöbbenéssel tapasztalta, ahogyan a kubai hatóságok erővel vetettek véget egy kis létszámú, békés tüntetésnek július 13-án Havannában" - áll az EU soros elnöke, Nagy-Britannia havannai nagykövetsége által közzétett közleményben.


Dátum: 2005-07-18 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=40917
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 22:08:03.452248, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kubai kormány múlt szerdán "munkásbrigádokat" vonultatott fel Havanna központjába, ahol maroknyi ellenzéki emlékezett meg annak a 41 menekültnek haláláról, akiknek a hajóját a kubai haditengerészet süllyesztette el 1994-ben.

Civil ruhás rendőrök kíséretében legalább 200 munkás - közöttük többen botokkal és vasdorongokkal felfegyverkezve - járőröztek a Malecón sugárút környékén. Ellenzékiek elmondása szerint legkevesebb tíz embert őrizetbe vettek, többen megsérültek.

Az EU elnökségének nyilatkozata emlékeztet rá, hogy az unió miniszteri tanácsa "elítélte a kubai hatóságok által a szólás- és gyülekezési szabadság korlátozására tett intézkedéseket".

Bár az EU-tagországok külügyminiszterei úgy döntöttek, továbbra is felfüggesztik ideiglenes jelleggel a 2003-ban Kuba ellen hozott szankciókat, egyetértettek abban, hogy fenntartják a kapcsolatot és folytatják a párbeszédet Fidel Castro elnök rendszerének ellenzékével.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek